Versenyek után eljön a nyári szünet
Az OKTV sikerülhetett volna jobban is, ellenben másik 3 versenyem (bár ebből csak egy volt hasonlóan fontos) szenzációsan sikerült - legalábbis így érzem, eredmény még nincsen. A héten hírt kaptam a több mint fél éve írt cikkemről is a Kémia Táborral kapcsolatban, ami eddigi reményeimmel ellentétben nem is a Középiskola Kémiai Lapokban, hanem egy még rangosabb folyóiratban fog megjelenni.
Az előző írás címében említett pólusváltás folytatódott: F. L.-val a héten sem találkoztunk, bár a N.-ikrekkel igen, de nem is róluk szól ez a pólusváltás. Hétvégén megünnepeltük nagypapám 75. születésnapját is.
Az elkövetkezendő héten a matektanárom megengedte, hogy néhány órára ne menjek be, és készüljek a kedvenc matematikaversenyemre, amit pár nappal később meg is írtam, viszonylag jól is sikerült, bár azért lehetett volna jobb is. Szombaton elrontottam egy fizikaversenyt (3. lettem). Vasárnap színházba mentünk, és megnéztük A képzelt riportot egy amerikai popfesztiválról.
Újabb hét telt el: kiderült, hogy 2 rendkívül fontos versenyem ütközik, és sajnos a szaktanár sem talált megoldást arra, hogy az egyiket hamarabb írjam meg. A héten P. O. kidobott, amit ő azzal indokolt, hogy keveset törődtem vele, sokat veszekedtünk és keveset találkoztunk. Ez igaz is, azonban ugyanezek igazak az ő oldaláról is. Azóta nem is foglalkoztam vele, igazából nem is nagyon rázott meg a dolog. A felkínált barátságot is visszautasítottam, ahogy a találkozót is, hogy megbeszéljük a dolgokat.
Aztán a hétvégén beszéltem M. E.-rel, aki jelenleg P. O. barátnője, de már évek óta jóba vagyunk, akkor is, amikor P. O.-val nem volt jóban. Erre emlékszik is, most is viszonylag mellettem állt, sajnálta a dolgot, beszélgettünk. Aztán másnap P. O. megtudta tőle (nem baj, hogy elmondta, nem kértem, hogy ne tegye), és letámadott minden hülyeséggel, felesleges is részleteznem. Aztán pár perc után bocsánatot kért, és kérte, hogy béküljünk ki és legyünk barátok. Délután beszélgettünk.
Ezután beszélgettünk, és barátságot akart, aztán később célzásokat tett, hogy lehet, hogy akar többet is, de én ettől elzárkóztam, mivel nem akarom, hogy túlzott fölénybe kerüljön, és úgy érezze, csak ő irányítja a dolgokat: ha akar kidob, de ha úgy van kedve, egyből összejövünk újra. Szerdára találkozót beszéltünk meg, hogy megbeszéljük a dolgokat, és ő ekkor lesmárolt. Végül próbaidőben egyeztünk meg, ezzel újra én kerültem jobb helyzetbe.
Hétvégén újra matematika tréningen voltam, ami közben elmentem egy kémiaversenyre is, amelyet sikerült megnyerni területi szinten, és így bejutni az orszgáos döntőbe.
Közben értesítettem a kémiatanáromat, hogy egy jelentős kémiaverseny időpontja összeesik egy határon túl rendezett 5 napos matematikaverseny időpontjával. A kémiaverseny megyei döntőjébe közel 20 %-os előnnyel jutottam a 2. helyezett előtt, így szinte biztosan megnyertem volna és bejutottam volna az országos döntőbe. Azonban a matekverseny, ahol kevesebb esélyem volt eredményt elérni, jobban tetszett a sok programjával, külföldön. Hiába próbálkoztam először a tanáromnál, majd a verseny szervezőbizottságánál, nem engedték, hogy hamarabb megírjam. Végül nagy nehezen a matekverseny mellett döntöttem, ahol dicséretet kaptam. Emellett a programok tényleg nagyon jók voltak, és sok embert megismertem, sokat kártyáztunk. A verseny feladatai hagytak némi kívánnivalót maguk után, nem illeszkedtek a magyar alaptantervhez, pedig innen volt a legtöbb részvevő.
A verseny előtt volt a kedvenc matekversenyem díjátadója, amelyet a két második és egy első helyezésem után sikerült ismét megnyernem, és bejutottam a döntőbe is. Ezzel kb. 15 %-kal vertem azt a 2. helyezett, tőlem egy évvel idősebb fiút, aki tavaly kb. 5 %-kal megvert. A díjátadóra F. L.-ékkal mentem, aki 4. lett. Szintén együtt készültünk fizikaversenyre is, amely a hosszú matekverseny után volt szinte rögtön.
Végül mégsem sikerült rosszul az OKTV-m, mivel éppen sikerült még bejutnom a döntőbe, így már biztosan szereztem többletpontokat a felvételire. Az is kiderült, hogy egy másik kémiaverseny területi döntőjét megnyerve a döntőbe jutottam. Matekból is behívtak egy újabb verseny döntőjébe.
Hosszú idő után (kb. 3 hónap) újra találkoztunk az iskolai dolgokon kívül is F. L.-val. Nem igazán értem eközben azt hogy P. O. mit akar tőlem, sőt azt se tudom, hogy én mit akarnék esetleg valamikor később tőle. (Azt tudom, hogy most mit akarnék F. L.-tól, és az is egyértelmű, hogy ő mit (nem) akar tőlem.)
Újabb tárgyalás következett apum és anyum közt, én pedig apum kérésére írtam egy nyilatkozatot neki, az ő érdekében, anyumat meg sem említve. Ő ezt beadta a tárgyaláson és így az ő javára döntöttek. Anyum ezért megharagudott rám. Utólag pedig kiderült, hogy apum is becsapott, mivel állításával ellentétben nem adta be egy korábbi nyilatkozatomat, amelyben nem csak a pozitív tényeket írtam le róla.
P. O.-val többször összevesztünk egymást után rövid idő alatt, így végül odáig fajult a dolog, hogy letiltottam. Ezután viszont pár nappal bocsánatot kért, és azóta normálisan viselkedik.
Kiderült, hogy az OKTV-n nem sikerült előrébb lépnem a döntőn sem (titrálni kellett, valamint cukrokat analizálni), így 30. lettem. Fizikából egy versenyen maximális pontszámmal sikerült bejutnom a döntőbe, ahogy matekból is. A matekverseny döntője közepesen sikerült, de voltam egy másik matekverseny döntőjén is, amit elrontottam (a kódlapon félreixeltem egy egyébként jól megoldott feladatot, így 3 helyet hátracsúsztam). Ezen a döntőn viszont sok jó matekossal sikerült megismerkedni, mind a megyéből, mind az országból. Nagyon jó egy ilyen társaság. A megyei szervezőnek valószínűleg ez volt az utolsó útja a döntőre, mivel jöcőbe nyugdíjba megy. Az volt a kívánsága, hogy a két évvel ezelőtti "nagy csapattal" (ő hív minket így, pedig az eredményeink az átlagostól csak kicsivel voltak jobbak) utazzon, viszont ez csak részben sikerült, mivel K. E. nem jutott be a döntőbe.
A 17. szülinapomra anyumtól KRESZ-tanfolyamot, apumtól könyveket, nagyszülőktől pedig pénzt és csokit kaptam. Figyelemre méltó, hogy miután én F. L.-nak még ajándékot is vettem a születésnapjára, ahogy a N.-ikreknek is, közülük egyikőjük sem köszöntött fel, még a Facebookon sem (ahol a tavalyihoz hasonlóan közel 50-en köszöntöttek).
Húsvétkor elmentünk locsolkodni a rokonokhoz. Másnap találkoztunk P. O.-val, akivel ismét próbaidőben egyeztünk meg. Nem akarok vele összejönni, a próbaidőit pedig úgyis mindig elrontja, ez csak idő kérdése, viszont így tettem egy lépést az irányába, nem utasítottam vissza. F. L.-hoz és a N.-ikrekhez be se csengettem a szülinapom óta. Bár tudom, hogy hogy ez nem fog eredményre vezetni (nem mintha eddig bármely próbálkozásom is eredményre vezetett volna vele kapcsolatban az elmúlt 4 évben), mégse volt kedvem azok után, hogy még felköszönteni se voltak képesek. Megint (értsd: még mindig) az van, hogy én sokkal több mindent teszek, mint akár ők hárman együttvéve. Persze nyilván (főként) én vagyok a hibás, elvégre van olyan ember, aki képes velük eredményt elérni, azt viszont már nem tudom, hogy hol hibázom el.
Eldöntöttem: kilépek ebből a helyzetből, és nem foglalkozok a továbbiakban F. L.-val és a N.-ikrekkel sem. Felesleges volt ennyi energiát is elpocsékolni rájuk, hiszen végül eredmény nem született. Ennyi volt.
Az utolsó 2 verseny is lezajlott, valamennyire mindkettőt elrontottam, fizikából országos 20., kémiából 6. lettem. Fizikából még egy osztálytársam is megelőzött 2 hellyel, így azzal végképp nem lehettem elégedett. A kémia már tűrhető, de ha lett volna idő kijavítani egy elszámolt példát, még jobb is lehetett volna.
P. O.-val közben vége lett a próbaidőnek mert összevesztünk, de azóta újra jóba vagyunk.
Elhatároztam, hogy a nyári szünet legelején megpróbálom letenni az angol nyelvvizsgát középszinten. Az írásbeli tesztek elég jól mennek, a szóbelire kell többet készülni, amire egy hónapom van.
Idő közben megérkezett az utolsó versenyeredmény is: ez egy országos 10. hely matematikából az évfolyam legrangosabb versenyén. Bár elégedett vagyok, annak nem örülök, hogy csak az első 9-et díjazták.
Az osztállyal idén Debrecenben kirándultunk. Megnéztük az Egyetemet, aztán fürödtünk az ottani élményfürdőben. Másnap várost néztünk és múzeumban voltunk. Este ittam egy kis bort (úgy fél liter lehetett), az osztálytársaim pedig azt hitték (legalábbis viccelődtek), hogy már ennyitől berúgtam. Aztán vicces módon sikerült bizonyítani, hogy azért nem olyan komoly a dolog. Jól éreztük magunkat.
F. L.-val és a N.-ikrekkel továbbra sem foglalkozok. Mostanában valahogy F. L. többször is előre rám köszönt az iskolában, miközben régebben előfordult, hogy az enyémet se hallotta meg (meg kell említeni, hogy ez nagyon ritkán fordult elő). Ez bizonyára csak véletlen, ahogy az is, hogy pár napja véletlenül összetalálkoztunk kutyasétáltatás közben. Ekkor beszélgettünk is egy kicsit, de ő már vissza felé ment.
P. O.-val volt néhány veszekedésünk. A legutolsó alatt kiderült, hogy 5 nap múlva üres lesz a ház, és már kb 2 hónapja tervezgettük h jó lenne kettesben lenni. A megüresedést azonban csak én tudtam, így P. O. számára nem volt sürgős a békülés, azt meg csak nem mondhatom, hogy béküljünk már ki, mert üres lesz a ház, és jó lenne közelebb kerülni egymáshoz. Emellett egy korábbi (két évvel ezelőtti) veszekedésünk után rájöttem, hogy nagyon óvatosan szabad csak tőle bocsánatot kérni, mert ha nem így teszem, akkor túlságosan a kezébe veszi az irányítást, én pedig másodlagos szerepbe kerülök. Emiatt ezzel kapcsolatban is nagy körültekintéssel kellett eljárnom. Így azt találtam ki, hogy egy általa még régebben feltett ask.fm-es kérdést "véletlenül" megválaszolok, majd rákérdezek, hogy miért kérdezett, miközben rosszban vagyunk. Ha elkezdünk beszélgetni, akkor rendszerint kibékülünk. Most azonban nem így történt, egy nap elment, maradt tehát 4. Még azt is megkaptam tőle, hogy hagyjam békén. (Ezért nem akartam úgy elnézést kérni, hogy ki tudja használni úgy a helyzetet, hogy az nekem megalázó legyen.). Másnap láttam, hogy valaki csúnyán leoltotta ask.fm-en, és a válaszban engem is megemlít (mint expasiját). Ekkor újabb ötletem támadt: megírtam neki, hogy mondja meg a barátnőinek, hogy hagyjanak békén askon, mert nem én írtam névtelenül azt az oltást (egyébként semmelyik barátnője nem írt). A hosszú levélben, melyben tulajdonképpen végig ezt szajkóztam, ügyesen elrejtettem egy célzást ("lehetett volna másképp is") arra, hogy nem muszáj nekünk rosszban lenni. Ismét beszélgetni kezdtünk és most már bejött a papírforma és kibékültünk. 4 nappal később találkoztunk is, amikor meglepetten vettem észre, hogy ezúttal P. O. nem csak mondta, hanem valójában észrevehetően fogyott, így jobban néz ki. A találkozón sikerült is összejönnünk. Azonban a kapcsolat nem tartott sokáig.
Folytatás: http://csb.ewk.hu/taborok