3 ÉV PRÓBÁLKOZÁSAI UTÁN ELJÖN A SIKER
Végetért az idei versenyszezon: az utolsó 2 kémiaversenyen 9. és 19. helyezést értem el. Sajnos az egyiken félreírtam egy 0-t, a másikon pedig ismét olyan kérdést tettek fel, amire nem készültünk, míg más pedig hiányzott (így is 19. lettem a 60-70 döntősből), viszont a mérésem századpontosságra hibátlan lett.
Egyik hétvégén ismét eljött P. O., aki itt is aludt (nem feküdtünk le), ennek ellenére nem jöttünk össze. Kiderült, hogy azt írta az egyik barátnőjének, hogy már nem szeret, és majd visszakapom (azt nem részletezte, mit és kitől kapok vissza). Viszont ettől függetlenül nekem jó volt a találkozó, más meg vele kapcsolatban nem igazán érdekel, őt se érdekelte csak saját maga, mikor szándékosan keresztbetett nekem tavaly F. L.-nál és N. G.-nál.
Jövő héten megkapom a fogszabályzót, így rosszabbul fogok kinézni, mint most. Nem mintha most sokan akarnának járni velem, tehát igazából mindegy is. Eddig egy lány akart, aki szerintem ezután is fog, bár eddig legalább esélyem volt, most már az se lesz másoknál. Végül is mindegy, hogy van esélyem és elrontom, vagy helyből nincs...
A héten érkezett egy jó hír: különdíjat nyertem a kémiaversenyen a legjobb mérésért, amivel egy tábor jár. A rossz hír az, hogy egybeesik ez egy másik táborral, ahova már van előleg befizetve. Viszont ezt nyertem, ezért vétek lenne kihagyni. Reményeim szerint visszaadják az előleget a másik helyen vagy legalábbis beszámítják a tábor jövő évi turnusába (nekem így is jó).
A héten összevesztünk kicsit P. O.-val, mivel újra K. D.-val barátkozott és más ok miatt is. Igazából mindegy, hogy abbahagyja-e, addig nem jövünk össze és kész, mivel nem kérek a kavarásukból (együtt még jobban kavarnak). Nekem teljesen jó az is, ami most van.
Egyik nap ráírtam F. L.-ra, de vissza se írt (lehet, hogy el se olvasta, amit írtam...). Azért sokatmondó tény az, hogy 3 év telt el az igazi barátságunk óta, és én még ennyi idő után is azért küzdök, hogy ezt vele visszaállítsam, míg a csapat másik 3 tagja nem különösebben érdekel (nem jobban, mint bármelyik olyan ember, akivel régen sokat találkoztam, beszéltem, és most alig beszélünk), ahogy igazából egyik régi barátom sem (persze nem zárkóznék el tőlük, de nincs bennem az a vágy, ami F. L. iránt van - és ami viszont belőle minden bizonnyal hiányzik irántam).
Egy héttel később újra ráírtam, ekkor már vissza is írt, viszont kérdéseket csak én tettem fel, és amikor épp nem kérdeztem, úgy csak egyszer írt vissza, így a beszélgetésnek hamar vége szakadt.
A héten sajnos felrakták a fogszabályzót... Utána napokig fájt a harapás, viszont nem látszik annyira (mintha még rondább lenne...). P. O.-t a fiúkról faggattam, és direkt szóbahoztam a fogszabályzót is, bár ő nem tud róla. Így viszont nem tudja, hogy ez egy próba, ennek ellenére a legjobb választ adta azzal, hogy nem zavarná, sőt mikor a smárolásról kérdeztem, azt mondta, a fiúval smárol, nem a fogszabályzóval. Nem hittem volna, hogy ezt fogja mondani, de kíváncsi leszek, mit szól majd a valóságban, mindenesetre ezzel kapott nálam egy pirospontot.
A héten voltunk osztálykiránduláson is. Bár barátom eleinte nem akart jönni, végül mégis eljött. Sárospatakra mentünk. Megálltunk a lillafüredi vadasparkban is, és megnéztük több múzeumot, a sárospataki várat és a sátoraljaújhelyi libegőt is. Éjjel kártyáztunk. Félnégykor aludtunk el.
A kirándulás után jöttem apumhoz és még este elvittem sétálni a kutyámat. Sok eső esett a héten, úgy gondoltam sár van, illetve már az idő is 7 óra felé közeledett, ezért rövid sétát terveztem. Van egy cseresznyefa a dombon, amit évek óta senki sem gondoz és egy tisztás közepén áll magában. Most is megnéztem, érik-e már az ízletes gyümölcs. Még nem érett. 3 éve ez az igen jól mészható fa (és az arra szerelt egyéb dolgok) volt a bunki, azaz a törzshelyünk F. L.-val, N. G.-val, N. R.-val és G. M.-nal. Fájdalmasan és szomorúan tekintettem fel rá, és lemondóan megjegyeztem magamban, hogy ez már a múlt. Ám ekkor hirtelen a kutyám elrohant az út irányába, mivel megpillantott ott 3 kutyát. Ez a 3 kutya F. L.-é, N. G.-é és N. R.-é volt. Ők is ott voltak valamivel hátrébb. Visszahívtuk az egymást ugató kutyákat. F. L.-ék mondták, hogy ők mennek a hegy aljáig, és megkérdezték, hogy én merre megyek. Természetesen azt válaszoltam, hogy ma én is hosszú sétát terveztem, ezért nyugodtan mehetünk együtt. Így is lett. Az úton jót beszélgettünk és végre nem csak elvileg, hanem a gyakorlatban is kibékültem a N.-ikrekkel is. Ezek után pedig olyan dolog történt, amire több, mint 3 éve nem volt példa: a N.-ikrek felhozták, hogy legközelebb, például a jövő hétvégén mi 4-en felmehetnénk teljesen a hegyre is a kutyákkal (3 éve csak én kezdeményeztem találkozókat). Az ötletet F. L. is támogatta, és a N.-ikrek egyike (még mindig nem tudom őket megkülönböztetni...) mondta, hogy majd ír Facebookon, hogy hogyan legyen a találkozó. Először F. L. házához értünk el, utána a N.-ikrekéhez. Közben megbeszéltük, hogy holnap is becsengetek, hátha otthon lesznek és akkor együtt sétáltatjuk a kutyákat. Nem sokkal este 9 előtt értem haza.
Ez a mai találkozó rendkívüli módon hasonlít a 2010. április 8-ai szintén véletlenül legelső találkozásunkra F. L.-val. Megegyezik a helyszín (pár méter eltéréssel). Ugyanúgy rövid sétát terveztem, de hosszú lett belőle. Ugyanúgy egyből a következő találkozóról is szó esett. Ugyanúgy kutyát sétáltattunk. Azonban remélem még valamiben biztosan hasonlítani fog: ez pedig a jelentősége. Remélem, hogy a barátságunk hasonlóan fog fejlődni, mint a 3 évvel ezelőtti első találkozó után, viszont egy eltérésben is reménykedem: abban, hogy most végre se én, se más nem rontja el nekem. Ez a találkozó jóval nagyobb eredménnyel zárult, mint a 2011. 05. 09-ei, most mégsem vagyok olyan boldog, mint akkor. Hiszen akkor úgy gondoltam, hogy azzal a találkozóval helyreállt minden és minden a régi lesz. Ám nem így lett, és ez a csalódás azóta is bennem van minden egyes apró vagy nagyobb lépésnél: félek, hogy a végén értéktelenné válik.
Ugyanakkor kissé kellemetlen érzésem van amiatt, hogy P. O.-val is jóba vagyok, viszont ahogy ők megbocsátottak nekem, véleményem szerint én is megbocsáthatok P. O.-nak. Azonban ezt még nem mondtam nekik (persze az ellenkezőjét se - annyit mondtam, hogy szakítottunk, ami igaz is).
Másnapra ekkor már régen meg volt beszélve a találkozó P. O.-val, akivel időközben újra egyre közelebb kerültünk egymáshoz, ő mindenképpen járni is szeretne, aminek lehetőségét én sem zártam ki. Emiatt most két tűz között vagyok. Ha azok után, amik történtek köztünk, nem jövünk össze, hallgathatom (valamilyen szinten jogosan is, bár ő sem ellenezte a dolgot), hogy kihasználtam, és ezt persze széles körben tovább is adja, még akár F. L.-ékhoz is eljuthat a hír (amit persze én tagadhatok), ami ismét visszavethetné a barátságunk helyreállítását (ha egyáltalán ez bekövetkezik...), de másokhoz mindenképpen. Ha összejövünk, akkor F. L.-ékban félelem ébredhet az iránt, hogy újra bekövetkezik valami hasonló, mint tavaly, amikor P. O. durva kavarása miatt N. G.-t vádoltam meg képtelen dolgokkal. Emellett rosszul jöhetne ki, hogy én azzal járok, aki N. G.-ról szemét pletykákat terjesztett, és ez a barátságunk rovására mehetne.
P. O.-nak végül a találkozón elmondtam, hogy nem akarok vele összejönni, mert azt F. L.-ék nem néznék jó szemmel, és tönkremehetne ismét minden. Erre persze ő a várható módon elkezdett hisztizni, hogy kihasználtam. Hosszas hiszti után végül belementem abba, hogy összejöjjünk, úgy, ha azt senkinek se mondjuk el, sőt, ha bármelyikünk elmondja, vége a kapcsolatnak (ez az ő ötlete volt). Ahogy ismerem, úgy se tudja majd magában tartani, így az indok bármikor meglesz a szakításra. Viszont a legjobb az lenne, ha akár megint hazudna és lebukna, ami azért jóval nagyobb indok lehetne.
Emiatt az egész ügy miatt igen rosszul érzem magam. Úgy érzem, mintha elárulnám F. L.-t és N. G.-t. Persze tudom, hogy az én dolgom, kivel vagyok jóban vagy kivel járok, de ez akkor sem helyénvaló így. Sajnos a pesszimizmusom (ami viszont nem ok nélküli) vezetett ide: az, hogy azt hittem, F. L.-ék már úgy sem akarnak újra barátkozni, így értelmetlennek találtam, hogy miattuk ne legyek jóba P. O.-val. Most viszont már késő, innen már nincs visszaút, csak, ha találok valamilyen indokot (az, hogy P. O.-val mit művelek a tavalyi szemétkedései után már nem igazán hat meg). Vagy akkor, ha ő szakít. Ezt tavaly majdnem elértem azzal, hogy káromkodva kiabáltam vele és lepicsáztam. Ha most is művelnék valami hasonlót, akkor még utána beállíthatnám úgy is, hogy nagyon sajnálom, hogy ennyi miatt szakít, és végre megoldódna ez a dolog.
Sajnálatos módon múlt héten 18 évnyi hibátlan működés után (0 fertőzés, 0 beírás a Vásárlók könyvébe, 0 panasz a felügyelő szerveknél) bezáratták a kajáldát, ahova enni jártam (a hivatal nem adta tovább bérbe). Én hatodik osztály óta ettem itt minden hétköznap, több, mint 3 éven át. És most ennek vége. A szakácsnő munkanélküli lett, én meg járhatok drágábban rosszabb helyre étkezni köszönhetően a hivatalnak, a FIDESZ-nek. Minden, ami jó, tönkretesznek. Nem szeretek politizálni, ez a blog sem erről szól, de erről már írni kell. Kezdték szeptemberben a közoktatással, folytatták a felsőoktatás leépítésével és most 18 év után bezáratták az étkezdét is. De hamarosan én is szavazok.
A múlt hétvégén eltervezett túra sajnos nem valósulhatott meg, mivel F. L. megbetegedett, azonban a N.-ikrekkel megsétáltattuk a kutyákat. Szombaton csak én sétáltattam, mivel F. L. beteg volt, a N.-ikrek pedig nem voltak otthon, de vasárnap reggelre (a reggeli találkozó újra szokássá kezd válni, akárcsak 3 éve, most is a legelső busszal jöttem) megbeszéltük és elvittük sétálni a kutyákat a N.-ikrekkel. Hétfőn egy hirtelen ötlettől vezérelve ismét átmentem apumhoz és megsétáltattam a kutyát (sem a N.-ikrekkel, sem F. L.-val nem volt semmi megbeszélve). N. R. is kijött a két kutyájukkal (N. G. nem volt otthon), és kihívtuk F. L.-t, aki már jobban lett, így ő is csatlakozott. Egy hosszú séta után a vihar előtt éppen hazaértünk. Közben nagyszüleim is megérkeztek apum születésnapját ünnepelni, és együtt megettük a tortát, majd indultak hazafelé és a viharban engem is hazahoztak. Kedden ismét mentem kutyát sétáltatni, és találkoztam ismét a N.-ikrekkel (F. L.-nak tanárbúcsúztatója volt), sőt megbeszéltük másnapra is a találkozót.
Most már kezdem elhinni, hogy 3 év után végre sikerülhet helyrehozni azt, amit elrontottam (sajnos nem csak 3 éve, hanem az azt követő 11 hónapban, míg vártam, majd tavaly P. O. is bekavart). Az legalábbis biztos, hogy ilyen jól, mint most, több, mint 3 éve nem álltam (2 éve nagyon gyatrán sikerültek a próbálkozásaim, 4 hónapnyi kínlódás 2 találkozót eredményezett, azután tavaly lehetett volna talán jobb, de P. O. bekavart...), sőt még hasonlóan jól sem. Lassacskán egyre inkább kezd hasonlítani a barátságunk ahhoz, amit elszúrtam. Nagyon örülök, hogy végre eredménye is van a sok küzdelemnek, amit 3 évig kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de gondolatban végig szenvedve csináltam. Ráadásul ezt mindet a saját erőmből csináltam, tettlegességgel senki nem segített (miután F. L.-val kibékültem, ő már segített folytatni ezt N. G.-val), bár néha nagy segítség volt az is, hogy volt valaki, akivel meg lehetett beszélni, aki nem használta később ezeket fel ellenem, és aki nem támadott hátba: egy erdélyi lány, akit még a mostanra elrontott Honfoglalón ismertem meg, és máig is beszélünk, valamint 2 évvel ezelőtt unokatesómnak is sok mindent elmondhattam, aki oldalával segített volna megtudni, azt is, F. L. mit akar (egy kérdőív formájában, amit persze én állítottam össze, és az eredményét is én láttam, de F. L. nem küldte vissza).
Nem volt szükség túl kemény szavakra a szakításhoz, mert P. O. nagyon komolyan vesz még akár egy rosszul sikerült viccet is. Így egy hét után egy túra alkalmával megbeszéltük a dolgokat és szakítottunk. A gond csak annyi volt, hogy miután lenyugodott, rájött, hogy túlreagálta, viszont ekkor már mondtam, hogy ne szórakozzon velem (arról nem is beszélve, hogy az állandó hisztizése miatt én is szakítani akartam). Így viszont egy hét alatt megoldódott a dolog, tehát jól döntöttem, hogy egy hete belementem. A Facebookos üzeneteket a szemem előtt törölte, hogy az anyja meg ne láthassa, így nincs semmi bizonyíték a járásunkra, tehát még ha akarna, akkor se tudna keresztbetenni F. L.-éknél, hiszen a tavalyi ügy után nem hinnének neki. Az újabb beszélgetéseinkben pedig kínosan ügyelek arra, hogy időpontot ne nevezzek meg, így nem tudható, hogy az idei járásunkról szól a beszélgetés, és nem a tavalyiról.
Folytatás: http://csb.ewk.hu/az-emlitett-sikert-is-veszelyezteto-bonyodalmak