F. L. rájön, hogy tetszik nekem?
A mozi utáni héten újra találkoztunk F. L.-val, aminek ismét nagyon örültem, viszont a hét többi részében vagy nem volt otthon, vagy nem tudott kijönni, bár ilyen csak egyszer volt. Ilyenkor valahogy mindig megijedek, hogy szertefoszlik mindaz, amit már sikerült elérnem, persze az eszemmel tudom, hogy az, hogy nincs itthon, és így nem jön ki velem, nem jelent semmit, hiszen bárki próbálkozhatna, akkor se menne ki, olyan pedig, hogy bár otthon volt, de nem jött ki, csak egyszer fordult elő, amiből nem lehet következtetéseket levonni. Az eszemmel tehát tudom, hogy nincs baj, de mégis tartok tőle mindig, már 4-5 nap után, hogy baj lesz. Ez a félelmem aztán mindig szertefoszlik, amikor egyszer sikerül találkozni. Ha a N.-ikrek nem jönnek ki, vagy sietnek haza, ami sokkal gyakoribb, abból viszont sosem csinálok nagy gondot, elintézem annyival, hogy két variáció lehet: az egyik, hogy tényleg sietnek vagy nem érnek rá, de nincs velem bajuk, ez esetben nem is kell foglalkoznom az egésszel, a másik az, hogy van, de nem mondják el, de ezzel nem szabad foglalkoznom, hiszen ha rá is jönnék, hogy így van, akkor se tennék semmit, mivel a velük való összeveszésem árthatna a F. L.-val való kapcsolatomnak is. Így aztán nem foglalkozok egyáltalán ezzel.
Közben P. O. békülni akarna, amit minden bizonnyal meg is tennék, ha nem lenne akár csak a leghalványabb esély is arra, hogy tetszek F. L.-nak. Így viszont félve P. O. nyomulásától inkább nem békülök ki vele, mert ha megint történne köztünk valami, az szemét dolog lenne F. L.-val szemben (P. O.-val szemben is, de az a tavalyi húzásai után már nem izgat), ha mégis tetszenék neki.
Elkezdődött az iskola. Hétfőtől F. L. is velem egy iskolába jár, sőt kiderült, hogy pont a szomszédtermet kapták osztályteremnek. Így aztán sokszor elég közel vagyunk egymáshoz, majdnem minden nap beszéltünk is. Első nap persze hamar hazaengedtek, délután pedig elmentem kutyát sétáltatni, és találkoztunk is F. L.-val kettesben. Szokásunkhoz híven jól elbeszélgettünk és felvetette azt az ötletet, hogy majd ősszel gyűjtsünk faleveleket meg egyebeket (nekem aztán mindegy, miket) és készítsünk belőle képet egy kartonra felragasztva. Ezt természetesen kiváló ötletnek tarottam, így már meg is vettem a kartonokat, persze az egész dologhoz csak F. L. miatt van kedvem. Másnap is találkoztunk, ekkor N. R. is kijött és átadtam neki az ajándékát. Harmadnap csak N. G. jött ki, negyednap pedig újra szerencsére csak F. L. (ha ő ott van, jobban szeretem, ha a többiek nem jönnek ki, aminek több oka van: pl. az, hogy tetszik, így jobban szeretek vele kettesben lenni, de az is, hogy a N.-ikrekkel jól el tudnak beszélgetni az általános iskolájukról, az ottani tanárokról, diákokról, akiket én egyáltalán nem ismerek, hozzá se tudok szólni a témához). Alighogy elindultunk felhívta valaki, akivel megbeszélte, hogy szombat este találkoznak egy "randevúra". Utána kiderült, hogy ez egy fiú, bár eléggé úgy dumált vele, mintha csak haver lenne, leszámítva a "randevú" szót. Így aztán esélyes, hogy ő tetszik neki, de az szinte biztos, hogy nem én (mert ebben az esetben biztosan nem használta volna előttem egy másik fiúval a "randevú" szót akár csak egy baráti találkozásra is). Nagyon örülök, hogy jól döntöttem, uralkodtam magamon, és nem nyomultam rá, hiszen, ha ezt tettem volna, az a barátságunkba kerülhetett volna. Csak azt remélem, hogy ez is egy olyan baráti mozizás vagy bármi lesz, mint amilyen velem is volt. Azt is megbeszéltük kicsivel később, hogy a hétvégén elmehetnénk kerékpározni, viszont erről a N.-ikreket és az unokatestvérét is meg akarja kérdezni, így nem valószínű, hogy kettesben leszünk, de persze ennek is örülök.
A testvérem meglátta P. O.-t cigizni, amit ő később nekem is bevallott, persze azt mondja, csak kipróbálta, rossz volt és soha többet. Persze én ezt nem hiszem el, de közöm sincsen hozzá, viszont ő még mindig békülni szeretne. Erre a már említett randevú-megbeszélés óta kezdek hajlani, átgondolom a dolgokat.
Az iskolában angolból ismét szintfelmérőt írtunk, és megpróbáltam másik tanárhoz kerülni, ám ez nem sikerült: bár most csak a 2. csoportba kerültem az ötből (tavaly az elsőbe négyből), sajnos a tavalyi tanárom is követett. F. L. a legjobb csoportba került matematikából (ebből én is maradtam) és angolból is, így ugyanaz lett a matematikatanárunk, és egy tanárváltás miatt a történelemtanárunk is.
Mostanában majdnem minden nap találkozunk F. L.-val (múlt héten pl. 7-ből 6 napon), aminek nagyon örülök. Kerékpározni is voltunk, amire az unokatestvére is jött, ez is jól sikerült. Azonban az egyik kutyasétáltatás alkalmával a téma a szerelemre (vagy a tetszésre) terelődött. Egyáltalán nem volt szándékos (legalábbis nem tűnt annak), valahogy magától értetődően jött fel. Először megkérdezte, hogy helyes-e az a feltételezése (bár én ebben kételkedem, szerintem csak simán érdekelte), hogy nekem az egyik osztálytársam tetszik, sőt azt is megkérdezte, hogy ki, konkrétan C. N.-ra is rákérdezett. Persze én őszintén válaszoltam, hogy nem, ő viszont tovább faggatott, mire én azt találtam mondani, hogy nem mondom el, mivel ismeri (saját magát elég jól ismerheti), természetesen, ha nem ismerné, vagy nem lennének jóban, elmondanám. Ezzel nagy hibát követtem el, mivel elég kevés közös ismerősünk van, és azt is elmondtam, hogy nem osztálytársam, és nem is a N.-ikrek. Így aztán hiába próbálkoztam arra felé terelni, hogy nem biztos, hogy egy iskolába jár velünk, nem sikerült, viszont én is visszakérdeztem, mire azt a választ adta, hogy több 11.-es és 12.-es helyes fiú is van (én 10.-es vagyok, ő 9.-es), utána pedig azzal folytattuk, hogy én is bevallottam hogy kilencedikes vagy tizedikes, de arra hivatkozva, hogy ő se mondott osztályt, én se mondtam, ő viszont utána elmondta, hogy c-s, így én is kénytelen voltam (ugyanúgy c-s), viszont az előzőekben tagadtam, hogy 10. c-s, így csak az ő osztályába, a 9. c-be járhat, amit nagyon ügyesen sikerült is kiokoskodnia. Onnan viszont a lányok közül csak őt ismerem, és szerintem ezt ő is tudja (persze kinézetre tetszhetne olyan is, akit nem ismerek, viszont amikor azt mondta, sejti, hogy ki, megkérdeztem a monogramját, ezzel gyakorlatilag egyértelművé téve, hogy tudom a nevét is). Tehát most az a helyzet állt elő, hogy ő valószínűleg kitalálta, hogy tetszik nekem, én viszont nem tetszek neki... Vagy mégis? Lehet, hogy ezért kérdezte meg, ki tetszik?
Másnap is mentem kutyát sétáltatni, és be is csengettem hozzá, de nem volt otthon, mert épp az egyik osztálytársával volt. Így sajnos nem lett semmi a tervezett hosszú sétából, bár N. R.-val találkoztam. Átfutott az agyamon, hogy rájött, hogy tetszik nekem, és most esetleg ezért nem akar majd találkozni. Ezután végiggondoltam, milyen következményekkel járhatnak a történtek:
- ha nem jött rá, hogy tetszik nekem, akkor minden marad a régiben.
- ha rájött, annak többféle következményei lehetnek: ha tetszek neki (erre nem látok túl nagy esélyt), akkor talán lenne valamilyen apró jelzése felém, ami után várná, hogy elmondjam neki a dolgot; ha nem tetszek neki, akkor vagy nem akar majd velem találkozni, mert nem szeretné, hogy esetleg nyomuljak, vagy nem fog foglalkozni ezzel egyáltalán, mivel meg akarja tartani a barátságunkat, és minden marad a régiben.
Sajnos szombaton délelőtt, amikorra a sétát terveztem esett az eső, így nem tudtam menni. Viszont este a meccs után szerencsére kisütött a nap, és - bár sár volt - elvittem sétálni a kutyát, és F. L.-val is találkoztunk, kutya nélkül jött ki, tehát megnyugodhattam és kizárhatom, hogy nem akar találkozni (hivatkozhatott volna a sárra, vagy arra, hogy az anyja elvitte a kutyát, ha nem akart volna velem kijönni). Az is kizárható, hogy tetszenék neki, mert az én értelmezésem szerint erre utaló kijelentéseket tett (pl. szerinte 2-3 év korkülönbség a jó, köztünk pedig 9 hónap van, ha pedig tetszenék neki, nyilván nem mondana ilyeneket), meg egyébként is a fogszabályzómmal úgy érzem, hogy nálam jobban kinéző fiút akarna. Tehát vagy nem jött rá, hogy tetszik nekem, vagy rájött, de nem foglalkozik vele. Vasárnap tanulásra hivatkozva nem jött ki sétálni.
Egy újabb kutyasétáltatás alkalmával ismét kettesben voltunk F. L.-val, és ismét szóba került az, hogy ki tetszik nekem. Azt mondtam, tartok tőle, hogy, ha elmondanám neki, akkor megtudná a csaj, hogy tetszik nekem (ez biztos, mivel pont ő az). Ő erre mondta, hogy, ha valamikor később össze is vesznénk, már úgyis mindegy lenne, mert addigra nekem biztos más tetszene, és ne feltételezzek róla olyat, hogy továbbadja. Valójában persze nem is feltételezek, sőt a barátaim közül benne bízok meg a legjobban, tehát, ha nem ő tetszene, biztos, hogy el merném neki mondani, ki tetszik. Azonban az is lehet, hogy rájött, hogy ő tetszik nekem, vagy legalábbis sejti és biztos akarna lenni benne, ezért kérdezget ennyire. Szerinte (lehet, hogy csak eljátssza) az egyik osztálytársa tetszik nekem, de nekem arról se volt fogalmam, míg nem néztem utána Facebookon, hogy egyáltalán ki az. Szerintem ezzel a beszélgetésünkkel még biztosabb abban, hogy ő tetszik nekem.
Haza felé buszoztam anyumhoz a kutyasétáltatásról, és át is kellett szállnom egy járatról egy másikra. A buszról leszállva, mivel még közel 10 percem volt a csatlakozásig, elővettem a telefonomat, és megnéztem, van-e a közelben nyílt wi-fi hálózat. Amikor a telefonomat néztem, egyszercsak rám köszön valaki, akinek ismerős a hangja, de hirtelen nem ismertem el, amíg nem néztem fel a telefonomból: K. B. köszönt, majd K. D. is követte. K. B.-val még másfél éve összevesztünk, de K. D.-val jóban voltunk, és K. B. is hívott, így magamban azt gondoltam naivan, lehetséges, hogy békülni akar, ezért odamentem hozzájuk. K. B. tavalyi szokásához híven egyből elkezdett P. O.-ról kérdezni, még pedig azt, hogy szeretem-e. Bár nem szeretek senkit kibeszélni, erre muszáj volt válaszolnom, mivel enélkül azt hitték volna, hogy még mindig szeretem. Ezek után még folytatódott a kérdéssorozat (járnék-e még vele, smároltunk-e, sőt benyúltam-e neki). Ezután K. B. elkezdett ironizálni velem, amire nem tudtam mit mondani, mivel igazából csak dícsért, de érezhető volt, hogy nem úgy érti. Sajnos nem szálltam fel egy rossz buszra, pedig jobban járhattam volna, de ez csak később jutott eszembe, viszont így, mire megjött a jó, addigra sikerült visszaszólnom K. B.-nak, hogy nála jobb csaj kell tesómnak (mivel tesómat is hasonlóan elkezdte "dícsérni"). A buszon K. D. tovább kérdezgetett P. O.-ról, amikre válaszoltam is, de nem végletesen rosszan. K. D. még arra is megkért, hogy kísérjem haza, amit meg is tettem. Nála nem tudom, mikor színészkedik és mikor rendes valójában.
Hazaérésem után P. O. egyből számonkért, hogy "miért beszéltem ki", miközben nem csak a rosszat mondtam el róla, hanem azt a kevés jót is, ami van. Ő mást mond, szerinte K. B. és kisebb részben K. D. kavar, nem pedig ő. Mivel én úgy se fogom megtudni az igazságot, így nem is foglalkozok a dologgal.
F. L. ma is kijött, de kutyasétáltatás közben azt magyarázta, hogy nem szeret túlságosan sétálni, inkább kerékpározni és futni szeret, de a kutyát ki kell hozni. Ez azért furcsa, mert eddig többször is előfordult már, hogy csak hozzám jött ki, a kutya nélkül. Lehet, hogy rájött, hogy tetszik nekem és most le akar rázni? Vagy semmi jelentősége nincs ennek, és csak én fújom fel? Majd kiderül.
Mindeközben P. O. még mindig járni akarna velem, erre elég egyértelmű célzásokat tett. Én viszont visszautasítottam a találkozót, így nem tud nyomulni.
Előreláthatólag hamarosan azzal a csajjal is találkozni fogunk (L. R.), akit még augusztusban ismertem meg a gyakorikerdesek.hu-n.
Folytatás: http://csb.ewk.hu/f-l-derult-egbol-villamcsapasok