A "helyrehozhatatlan hibák" mégis helyrehozhatók!
Hétvégén, mikor voltam nagyszüleimnél, papám vadászott, ezért áthívott szerdán a kézilabdameccsre, hogy találkozzunk. Előtte ettünk egy pizzát és beszélgettünk. Többek között a problémákról (tesóm közt, anyum-apum közt). Nagyapám szerint még mindig el kéne mennem kollégiumba (10.-ben új helyen kezdeni...), mert tesómmal egyre nagyobb problémák lesznek, amiben igaza is van, viszont ezt a 4 évet szeretném egy helyen kijárni, főleg, hogy nagyon elégedett vagyok az osztálytársaimmal és a tanáraimmal is. Ekkor került szóba, hogy akár az apumhoz költözést is ki lehetne próbálni (ezt papám is mondta, pedig apummal enyhén szólva nem kedvelik egymást). Ezzel nemcsak tesóm problémája oldódna meg, hanem a tartásdíj problémája is (egyik gyerek itt, másik ott, fele költség itt, fele ott), sőt lehet, hogy még a gyermekelhelyezési per is (hiszen, ha én már odaköltöztem, főleg, ha olyan indokkal, hogy tesómat nem lehet bírni, akkor nem akarná már őt odaköltöztetni, mert akkor én jönnék vissza esetleg). 10-re értem haza, a meccset elvesztettük.
Másnap reggel már anyum is hallott a beszélgetésünkről, lehet, hogy papám nem mondta, hogy ezt az ötletet elméleti szinten ő se vetette el, és persze ment a veszekedés, hogy a pénz miatt ne költözzek el, és hogy milyen vagyok én, hogy nekem csak a pénz számít (nem szoktam cseszegetni, hogy adjon több zsebpénzt, ő viszont szokott a tartásdíjjal, holott az szerintem nem az én dolgom), meg persze a saját érdekem. Elhatároztam, hogy, ha még egy reggel ezt csinálja, inkább beérek az iskolába hamarabb, mert ott legalább nyugodtan lehet enni (a héten ez már a második ilyen reggel, az elsőn egy per miatt cseszegetett, mintha n tehetnék róla). A költözésből pedig még bármi lehet, csak ügyesen kell tálalni. Viszont lehet, hogy ennek hatására végre abbahagyja a cseszegetést a tartásdíjjal, hogy emiatt ne költözzek el. Az viszont vicces, hogy mennyire azt hiszi, hogy apummal sosem beszélünk (tényleg nem beszélünk szerintem sem eleget), és, hogy nyáron másfél hónapig nem keresett, miközben elmentem hozzá, csak nem árultam el, azt mondtam, hogy a barátaimmal leszek (mivel nem akartam hallgatni a szokásos beszólásait - ha megyek, az a baj, ha nem megyek, akkor meg milyen apa, hogy nem törődik a gyerekével...).
Viszont a szerdai napom nagyon jó volt, amit papám után V. I. koronázott meg. Megkért, hogy korrepetáljam matekból, úgyhogy kedden már találkozunk is végre 3 hónap után, és felmegyek hozzájuk, ráadásul nem jön sem P. O., sem más. Igaz, hogy járni szerintem nem akar, de ez még változhat (azt mondta régebben, hogy a kettes tali félreérthető lenne). Ráadásul a korrepetálás nem egy alkalomról szól (főleg, hogy egyre nehezebb lesz a kémia, fizika is), amit a szándékos lassú (de remélhetőleg eredményes) tempóm is elő fog segíteni.
P. O. ma írt egy sms-t, hogy feloldjon-e, de sajnáltam rá egy sms árát, hogy válaszoljak neki. Ezután írt a másik Facebookjából, ahol szembesítettem, hogy rájöttem, magának írogat kérdéseket az ask.fm-en. Olyanokat kérdezgetett magától, hogy mit tegyen, ha az exe (én) csak akkor járna vele újra, ha lefogy, és olyanokat is, hogy milyen jó, hogy megváltozott (nyilván úgy akarja feltüntetni, mintha többen is ezt gondolnák, ezért írnak), a rólam szóló temérdek kérdésről nem is beszélve. Természetesen kivétel nélkül névtelenül, a rá nagyon jellemző típusú helyesírási hibákkal feltéve a kérdéseket. Ő persze tagadta, de teljesen egyértelmű. Én viszont letiltottam a másik profilját is, így megint nem ír, kajáldában se találkoztunk.
Hétvégén elmentem apumhoz, szerencsére nem voltak újabb veszekedések. P. O. írkált sms-t és feloldott a másik profilján, ahol ismét leírta a szokásos ígéreteit és bocsánatkérését. Csak annyi volt a hiba, hogy én pénteken észrevettem, hogy unokatesómnak írkál ask.fm-en, így gyanakodtam és megnéztem, hogy ismerőse-e P. O.-nak. Természetesen az volt, amit P. O. egyből letagadott, még akkor is, mikor felvilágosítottam, hogy láttam. Mondta, hogy nézzem meg újra, akkor már nem szerepelt a listán. Megkértem, hogy ne nézzen hülyének, majd letiltottam. A hétfői könyörgése sem hatott a kajáldában, hiába várt meg (szerencséje volt, hogy egyáltalán mentem, mert majdnem lekéstem a buszt, így is siettem, alig szóltam hozzá).
Kedden felmentem V. I.-hoz, hogy elmagyarázzam neki a függvényeket. Sikerült is, utána dumáltunk is, majd egyszer csak ráírt P. O., aki megkérdezte tőle, hogy mizu. V. I. elmondta, hogy együtt vagyunk éppen, amire P. O. kiakadt, lelépett chatről, később pedig megmondta V. I.-nak, hogy felejtse el (amivel egyébként ő járna a legjobban). Megbeszéltük, hogy csütörtökön ismét felmegyek hozzá, és innentől minden héten rendszeresítjük ezeket a korrepetálásnak nevezett találkozókat. Ennek én nagyon örülök, hiszen ezzel P. O.-t megkerülve sikerül elérnem azt, hogy találkozzunk, ráadásul kettesben.
Tegnap voltam bent a régi iskolámban. Ismét nagyon jól esett, hogy olyan örömmel fogadtak a tanárok (diákok alig voltak már bent). Érdekes volt, hogy többen is megkérdezték, ki a matektanárom, és mikor elmondtam, mindnyájan kiemelték a szigorúságát. Az udvaron találkoztam volt történelemtanárommal, majd belépve az ajtón elsős és másodikos osztályfőnökömmel. Ezután felmentem a tanáriba, ahol találkoztam két volt fizikatanárommal, matektanárommal, földrajztanárommal, osztályfőnökömmel, magyartanárommal, és biológiatanárommal, tehát majdnem mindenkivel. Mondták, hogy a kémiatanárom éppen órát tart, de menjek fel hozzá. Bekopogtam, mire bemutatott a jelenlévő kozmetikusoknak. Nagyon jól esett, ahogy beszélt rólam. Ezután kint váltottunk pár szót, mondtam, hogy most is beneveztem már két versenyre, mire ő mondta, hogy majd ad egy könyvet az egyik régi feladataival, menjek be megint valamikor. Ezután vissza kellett mennie folytatni az óráját (3 volt szünet nélkül, így nem tudtam megvárni, de jövő héten úgyis ismét bemegyek a könyvért). Láttam, hogy kiállították évvégi zárórajzomat, majd megkerestem a tablónkat és megnéztem a dicsőségtáblát. Kifelé menet összefutottam néhány hetedikessel, velük is dumáltunk, P. O.-ról és a mostani iskolámról kérdeztek. Ezután volt matek-, fizika-, és informatikatanárom jött, és vele elindultunk hazafelé.
A pénteki napon rendkívül sok dolog történt. Délután volt a várva várt a díjadó. Végül a történelmet is én adtam át, mert a tavalyi elsőt sehol sem találták (erre akkor jöttek rá, mikor már bemondták a nevét, úgyhogy beküldtek engem gyorsan). Ezután a fizikánál egyből F. L.-t hívták hatodik helyezettként. Nagy örömmel fogtam kezet és gratuláltam neki ehhez a szép helyezéshez, de rossz érzés volt, hogy tudtam, ő nem örül, hogy tőlem kell átvennie a díját. A díjátadó után újra találkoztam 4 évvel ezelőtti különangolos társammal, T. E.-val, és a tavalyi társammal is. Jó érzés volt T. E.-val találkozni, hiszen 4 éve is nagyon jól kijöttünk, és most velem egy iskolába akar jönni nagy örömömre. Amikor végeszakadt az angolóráknak, és hatodiktól magamba jártam, sokszor eszembejutott, milyen jó volt az előző évben, és jó lenne újra találkozni. Viszont akkor még nem Facebook, nem tudtam, pontosan hol lakik, Myvipen meg nem írt vissza. Így eltelt 3 és fél év, miután megtaláltam Facebookon, és beszélni kezdtünk, majd most találkoztunk is. Egyszer minden teljesül! Ráadásul ez egy nap teljesült, azzal, hogy én adhattam át F. L.-nak a díjakat. Tudom, mennyire tehetséges, ezért is volt nagyon jó átadnom neki. Jó lenne újra találkozni F. L.-val úgy is, hogy nem muszájból vagy véletlenül futunk össze. Ugyanez érvényes T. E.-ra is.
Ugyanakkor V. I.-val valóban találkoztam privátban is a díjátadó után, hiszen kedd óta én korrepetálom. Viszont sajnos rá kellett jönnöm egy sajnálatos dologra. Ahogy kezdtünk volna a tanuláshoz, és kapcsolta volna ki a gépét, láttam, hogy egy fiú írta neki: "Mizu, babám?" Ezután kiderült, hogy ez a fiú huszonéves (V. I. 13), és tetszik neki már nyár óta (ez fordítva is igaz sajnos). Megkért, hogy ezt ne mondjam el senkinek. Nem is fogom, hiszen semmi közöm hozzá. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy nem véletlen, hogy pont engem kért meg a korrepetálására. Na mindegy, ez az igazi kihívás. Viszont eldöntöttem, hogy ezt nem hagyhatom, hiszen ki tudja, milyen pedofil az a férfi. Viszont, ha ezt mondom, az V. I.-nak úgy esik le, hogy én magamnak akarom megszerezni őt (jó is lenne), csak ezért mondom. Így aztán felregisztráltam egy kamu csajt Facebookra, és majd, ha lesz elég ismerősöm (néhány nap), akkor elkezdek írogatni ennek a srácnak. Jó esetben elkezd nyomulni, és lebuktathatom, ha a pedofíliával nem is, de azzal mindenképp, hogy mindenkit csak kábít.
Este ezt a nagyon szép napot még egy dolog megkoronázta. Bátorságot gyűjtve ráírtam F. L.-ra, hogy még egyszer gratuláljak a fizikaversenyen elért nagyszerű eredményéhez. Visszaírt, ezután beszéltünk az iskolámról (ő is ide akar jönni jövőre, ugyanarra a szakra, amire én). Amikor így beszélgettünk, kezdett feltűnni, hogy olyan, mintha már nem haragudna (kérdezett is, nem pedig csak az én kérdéseimre válaszolt 1-2 szóban, és más volt a levelek tartalma is). Ezután megkérdeztem, hogy haragszik-e még. Azt válaszolta, hogy már nem. Ennek nagyon örültem, talán hasonlított is a tavalyi örömömhöz, mikor szintén megbocsátott (bár akkor sokkal jobban örültem, hiszen úgy gondoltam, minden visszaáll a régi, baráti kapcsolatba, viszont csalódtam, így most vannak sajnos kétségeim efelől, bár nem rajtam múlik). Majdnem éjfélig chateltünk (újabb különbség a szokásos "visszaírok udvariasságból" típusú beszélgetéseinkhez képest, amikor 10-20 perc után talált indokot, hogy lelépjen). Azt nem tudja, N. G. haragszik-e, de szerinte jobb, ha nem kérdezem meg, mert lehet, rosszul esne neki, ha felemlegetném az esetet. Ezért majd csak ráírok, és ha haragszik, az úgyis feltűnik. A következő lépés pedig a találkozás összehozása. És ez az eset is bebizonyította, hogy nincsen lehetetlen (amikor megharagudott, ezt írtam: "Egy biztos: amíg élek, én nem fogom feladni" - http://csb.ewk.hu/a-helyrehozhatatlan-hibak), és bár 8 hónap telt el, mégis sikerült az, ami 8 hónapja szinte lehetetlennek tűnt, és az elkövetett hibáim (és P. O. szemétkedése) mégsem helyrehozhatatlanok.