Pólusváltás P. O. és F. L. közt, kezdődik a versenyszezon
Az év nem indult jól. Az első percekben egyedül voltam otthon, majd az év kb. 15. percében le is feküdtem aludni. Másnap ismét hamarabb ment el a busz, ismét az orrom előtt, amikor felmentem apumhoz. Az első napokat itt töltöttem. A kutyasétáltatások kivétel nélkül kettesben történtek. Nem F. L.-val, hanem a kutyával.
F. L. és a N.-ikrek sem méltattak még annyira sem a névnapomon, hogy legalább boldog névnapot kívánjanak, miközben én N. R.-nak még ajándékot is adtam, ahogy F. L.-nak is vettem, csak még nem sikerült átadni, mivel nem találkoztunk azóta csak egyszer, egy kutyasétáltatás alkalmával, de oda nem szoktam magammal hurcolni minden egyes alkalommal. Mivel egyikőjük se méltatott még egy felköszöntésre sem, úgy döntöttem, a karácsonyi ajándékukat inkább megkapják szülinapjukra, amiket pedig névnapjukra illetve szülinapjukra vettem eredetileg (belga csokoládékat), azokat tanároknak fogom odaadni, tehát meg se kapják. Mivel én kezelem az osztálypénzt, el tudom ezeket számolni osztálypénzből, így nekem nem kerülnek semmibe, és legalább a tanároknak sem kell bajlódnom a névnapi ajándékával.
A héten volt F. L. születésnapja. Aznap elfelejtettem vinni az ajándékát (én ökör ugyanis azok után is vettem neki, hogy a névnapomra még csak fel sem köszöntött), erre a buszról leszállva döbbentem rá, amikor láttam H. B. kezében egy díszzacskót. Ettől függetlenül azért felköszöntöttem, másnap pedig vittem volna az ajándékát is, de beteg volt. Harmadnap már sikerült átadni. Eközben a N.-ikreknek még mindig nem sikerült, mert soha nincsenek mindketten otthon, vagy ha igen, akkor én nem érek rá.
V. I. közben egyre inkább kiborít a korrepetálosokkal kapcsolatban. Lehetetlen vele előre leegyeztetni egy időpontot. Több lehetőség van: vagy még napot se mond előre, vagy mond napot, de időpontot nem, ekkor ebből vagy nem lesz semmi, vagy felhív, hogy most rögtön menjek, ha lehet. Ha én megkérdezem aznap reggel, akkor pedig azt mondja, hogy majd később megmondja. Már azt is bánom, hogy nem kértem több pénzt. Eddig kétszer fordult elő, hogy nem volt otthon az anyja, és nem kaptam meg, de nem tettem szóvá. Most, harmadszorra, már szóvá teszem, ha "elfelejtik".
Pénteken bementem a szertárba ("a lyukba") a matektanáromhoz feladatokért a versenyekre. Ekkor tudtam meg tőle, hogy a fizikatanárom a tavalyi ígéretével ellentétben már megint azon mesterkedik, hogy ne menjek el egy négynapos erdélyi matekversenyre (fél nap verseny, 3,5 nap szórakozás). Tavaly ezt Magyarországon rendezték, akkor azzal a feltétellel mondtam le róla, hogy megígérte, idén elenged. Egyébként az a gondja vele, hogy a fizikaverseny jelentős fordulója előtti napokban van, így szerinte veszélyezteti a felkészülésemet.
Hétvégén találkoztunk L. R.-val a szomszéd falujukban, mivel nem akarta, hogy hozzájuk menjek, mert a kis faluban rájöhet az anyja, hogy találkoztunk, viszont hozzám a városba nem akart bekerékpározni (buszra nincs pénze, ráadásul neki diákkedvezménye sincs, mivel magántanuló, így viszont kétszer annyiért utazik, mint én), így inkább eljött kerékpárral a szomszédfaluba, én pedig kibuszoztam (nem drága, oda-vissza 340 forintot fizettem). Természetesen nincsen köztünk semmi, nem is lehetne barátságon túl. Így aztán csak beszélgettünk, falun ráadásul be se tudtunk ülni sehova.
Szintén a hétvégén még az eddiginél is jobban összevesztünk P. O.-val, én ugyanis egy fura állításának akartam utánajárni a barátnőjénél, M. E.-nél. M. E. azt mondta, hogy P. O. tagadja neki, így én utasítottam, hogy vallja be. Ebből aztán nagy veszekedés nőtte ki magát, szó szót követett, P. O. közölte, hogy kopjak le róla (mintha eddig én írogattam volna neki), neki már úgyis más kell (én szakítottam vele). Meglepő módon viszont, miután leálltunk a veszekedéssel, sikerült még aznap este kibékülnünk, de csak barátság szintjére.. Másnap megbeszéltük, hogy találkozunk is, de csak barátokként. P. O.-ra az ő állításai szerint egy újabb fiú nyomul Facebookon, ő pedig nem tudja, mit érez, lehetséges, hogy összejönnek. Azonban az is lehetséges, hogy ebből semmi sem igaz, csak féltékennyé akar tenni. Emellett néha azt hangsúlyozza, hogy csak barátságot akar, néha pedig célzásokat tesz arra, hogy lehetne több is köztünk. Régebben mindig el tudtam rajta menni, most viszont elég fura a helyzet.
A találkozón rányomulok és újra össze is jövünk, viszont én ezt nem akarom világgá kürtölni, ha viszont ezt elmondom neki, akkor hatalmas hisztit rendez, hogy biztos szégyellem őt. Így simán azt mondom, hogy nem kaptam meg Facebookon a kapcsolat-felkérést. A barátoknak persze elmondjuk, de nem akarom, hogy mindenki ezen témázzon (régebben ő se akarta, nem tudom mire vélni most ezt a változást).
A héten beszéltem a fizikatanárommal és az erdélyi matekversenyt szervező tanárral is a versenyről és eldöntöttem, hogy benevezek. A fizikatanár nem ágált ellene túl magas szinten, még a tavalyi ígéretére se kellett emlékeztetni.
A hónap vége felé elmentem az iskolai sítáborba Szlovákiába. Az első napokban még alig volt hó, meleg is volt, de a tábor második felére megérkezett a jó idő (hideg, havazás), így sokat javult a pálya minősége. Egyik nap strandra is elmentünk. A sítáborba nem jött el F. L. viszont az egyik osztálytársa, M. I. igen, akiről régebben azt hitte, hogy tetszik nekem (egyébként tényleg jól néz ki). A szobatársam egy tizenkettedikes volt, aki viszonylag normális gyerek (bár lehet, hogy a legutolsó matekos hétvége óta, ahol olyan szobatársaim voltak, akiktől jobbat kívánni se lehetne - esetleg valami jó csajt - már magasak az elvárásaim), bár néha nem volt tekintettel a másikra. A legidegesítőbb az volt benne, hogy miután a sípályán körülbelül 15-20 percet vártam a kínlódására, még 10 percet akart váratni, ekkor mondtam, hogy haladhatnánk már, ő pedig lehurrogott, hogy milyen közösségellenes vagyok. Délután ő két kabinnal ült előttem a felvonóban, de nem várt meg a csúcson. Viszont segített sört venni, bár nem adta vissza a visszajárót (ha neki az a 14 cent - 42 forint - ennyire kell, hát legyen vele boldog). Mindent egybevetve azért viszonylag jó szobatárs volt, ahogy a társaság is jó volt, egy-két kivételtől eltekintve (pl. az egyik osztály diákelnökjelöltje nagyon idegesített, ritka nagyképű volt, és mindent kritizált, kellemetlen helyzetekbe próbált hozni - nem baj, majd kampányolok ellene egy sort). Volt a táborban sok jó csaj is, és a tanárok is rendesek voltak. A tesitanárom szembejött velem a boltban, amikor épp két sör volt nálam, de nem szólt semmit. A tábor alatt csak egyszer estem el, ezzel elégedett voltam. Jövőre is szeretnék menni.
A hétvégén nagyon sokat kellett tanulni, mivel a táborban alig tanultam valamit (annyit csináltam, hogy bemásoltam a matekot, mert csak másolni volt már erőm este). Emellett azért találkoztunk P. O.-val, és kutyát sétáltatni is voltam. V. I.-val már rég óta nem találkoztunk, és még egy óra árával (egyébként 3-mal, de 2-ért nem szóltam) is tartozik az anyja. Most a szóbeli felvételire készülne, de ma is azt mondta, hogy nem ér rá. Ennek ellenére 4 óra előtt összefutottam vele véletlenül a buszon, amikor éppen hazafelé ment. Nem értem, miért nem lehet megmondani világosan, hogy most nem kell menni, minek kell ilyen körítés? Másrészt, ha le akarja mondani, azt miért nem tudja ő megtenni? Ilyenkor mindig az van, hogy a korrepetálás napján, amikor tisztáznánk, hogy pontosan mikor megyek (ezt se miattam nem lehet 1-2 nappal korábban tisztázni), nem ír, majd miután én írok neki, akkor szól, hogy hagyjuk. Ingyen ezt nem csinálnám, ezért is szóltam már a 3. elmaradt fizetésért, amit az anyjával személyesen beszéltem meg, tehát szándékosan akarta "elfelejteni" (utána még eljátszotta, mintha nem vele beszéltem volna meg, és megkérdezte a lányát).
A következő hét a pótlásokkal telt. Közben kiderült, hogy egy februári hétvégén matematikaverseny lesz, amire be is neveztem, és a tanár is azt mondta, hogy engem visznek (3 embernek fizeti ki összesen az iskola, mivel egy távoli városban van és nem is egy napos). Azonban pár nappal később kiderült, hogy a 11. és 12. évfolyam 1-1 legjobbja nem tud jönni, a kísérő tanár pedig az ő tanáruk lett volna (az enyém bizonyos okokból nem képes hosszú utazásokra), aki azzal az indokkal mindenki megkérdezése nélkül lemondta a versenyt, hogy nem akar kiállni az általa tanított osztályokból szerinte gyengébb versenyzőkkel. Ez nyilvánvalóan nem indok, hiszen a semminél még a "gyengébb" versenyzők is jobbak, továbbá én elmentem volna, viszont a tanár csak a saját érdekét tartotta szem előtt, neki nem érdeke, hogy a rivális tanár diákja (én) eredményt érjen el. Már látom, hogy nem véletlen, hogy tavaly is "elfelejtett" szólni az általa is szervezett matematikai tehetséggondozásról. Örülök, hogy engem nem ő tanít.
Hétvégén ismét találkoztunk P. O.-val, akivel egyre jobb a kapcsolatunk. Eközben az elmúlt időszakban a F. L.-val való kutyasétáltatásoknak és az összes kutyasétáltatás számának aránya 0-ra csökkent, és még a másik képet sem csináltuk meg, így sajnos kijelenthető, hogy tavaly nyár eleje óta elérte a mélypontját a kapcsolatunk. Akkor két hónap telt el két találkozás közt, most pedig már másfélnél tartunk, így minden valószínűség szerint hamarosan sikerül a barátság helyreállítása előtti szintre vagy akár az alá visszasüllyedni. Az a módszer, ami kb. fél éven át működött (mikor jobban, mikor kevésbé jól, de működött) megbízhatóan, gyakorlatilag november óta egyáltalán nem hozza a sikeres találkozásokat. Próbáltam hívni, de ez a próbálkozásom is kudarcba fulladt. A N.-ikrekkel közben a régihez hasoló szinten stagnál a kapcsolatunk.
A héten végig a kémia OKTV-re készültünk a tanárnőnkkel, így nagyon elfáradtam, hiszen ezen a versenyen nagyon durva számolási feladatok vannak.
Folytatás: http://csb.ewk.hu/versenyek-utan-eljon-a-nyari-szunet