2011. 1. félév
Félévi bizonyítványom kitűnő volt, 5 tárgyból (kémia, fizika, matek, angol, történelem) lettem dicséretes.
Elmentünk a sítáborba az iskolával, anyummal és tesómmal. Már út közben ért egy rossz meglepetés: volt barátnőm (szó szerint barát), N. R. is eljött a sítáborba. Az anyja a következőt mondta: "Itt van R., tudtok majd játszani sokat." Gondoltam magamban: persze, "nagyon sokat...". Valószínűleg jobban jártam volna, ha kibékülünk, mert több esélyem lett volna így helyrehozni azt, amit elrontottam. Komolyabb vitáink ott már nem voltak, viszont anyum nem tudott az összeveszésünkről, és feltűnt neki, hogy nem szólunk egymáshoz. El kellett neki mondani. A sítábor viszont ezzel együtt is nagyon jó volt.
Mikor a kutyámat sétáltattam, és elhaladtam a régi törzshely (egy fa) mellett, mindig nagyon rossz érzés fogott el. Rossz volt visszaemlékezni, hogy milyen jó volt együtt, főként F. L.-val. Változtatni akartam a megromlott barátságunkon, ezért mindig arra sétáltattam a kutyámat, de egyszer se találkoztunk.
Idén is elmentem arra a matekversenyre is, amelyikre eddig. Most is behívtak, sőt még a tanáromat is, akinek 2 diákja volt, és nem tudtuk, hogy melyikünk teljesítménye miatt hívták be. Egy tanár azt hitte, hogy csak a győzteseknek hívják be a tanárát, tehát egyikünk győzött. A díjátadó nagy izgalomban telt. Visszafelé mondták a helyezéseket, a másik diák 6. lett, innentől azt hittem, hogy nyertem. Végül azonban másodikként hívtak ki, az első mindössze 0,66 %-kal írt többet nálam. Nagy csalódás volt, mivel csak az elsőket hívják be az országos döntőre, ráadásul a verseny után rájöttem egy hibámra, ami 3,33 %-ot ért volna.
Voltam ezek mellett kémiaversenyen (városi 1. hely, megyei 2. hely), földrajzversenyen (megyei 4. hely), KRESZ versenyen (megyei 3. hely és csapatban 2. hely), nyelvészversenyeken, és még máshol is.
Januártól M. F. tetszett, akivel egy osztályba járunk, de persze én nem tetszettem neki, amit tudtam is, emiatt nem volt valami jó kedvem. Neki más tetszett. Itt is érvényes a blog mottója: "Gyakran az kap meg mindent, aki nem érdemel meg semmit".
Egykori legjobb barátom márciusban csúnyán becsapott. Elment az osztályból, amiről persze nem szólt. Azon a héten állítólag beteg volt, és még kérte is a házikat, pedig hétfőtől átment a másik osztályba. Előző pénteken a földrajztanáromtól tudtam meg, mikor kettesben készültünk a már említett versenyre. Megkérdezte, hogy miért megy át K. A.? Nem tudtam mit mondani. Utána írtam K. A.-nak, aki elkezdett hazudozni, hogy egy tanár miatt megy el, aki pedig már közel 3 éve tanított minket, és 2 és fél hónap múlva elment nyugdíjba. Ha már annyit kibírt, akkor egyértelmű, hogy nem ezért ment el. Pedig nekem elmondhatta volna, de nem tette. Összevesztünk.
Szülinapi bulimra sokakat meghívtam. Unokatesóm és osztálytársam közt izott a levegő. Én, mikor a gyertyákat elfújtam, két dolgot kívántam, ezekre teljesülésükkor fogok visszatérni - vagy nem.
Ezután egy héttel Bécsbe mentünk az iskolával, földrajztanárommal. Nagyon jó volt, láttunk sok nevezetességet, viszont ott volt K. A. is. Ennek ellenére nagyon jó volt a kirándulás.
Szülinapomon végül szerencsével jártam F. L.-nál (találkoztunk), aki egy köszönésen kívül semmit nem mondott. Egyértelmű volt, hogy haragszik. Elhatároztam, hogy tenni fogok valamit. 2 hét múlva megírtam hosszú bocsánatkérő levelemet, mire egy feltétellel kibékültünk. A feltétel az volt, hogy ki kellett békülnöm G. M.-nal is, de nem volt kérdés, hogy ezt megtegyem-e a békülésünkért. El se akartam hinni, hogy sikerült, nem volt még ekkora örömöm (vagy nem emlékszem rá). Éjszaka az örömtől alig tudtam aludni. Sikerült megbeszélnünk egy találkozót is, pár nappal későbbre. Egész hétvégén rajta járt az eszem, nagyon vártam a hétfőt (ez ritkán fordul elő). Vártam, hogy 5 óra legyen. Nagyon jó volt közel egy év után találkozni, és ekkor kezdtem el a barátságon kívül mást is érezni F. L. iránt. A találkozó után is csak rajta járt az eszem. Próbáltam volna újra találkozni, de azt mondta, nem ér rá. Ez ment egy hónapig. Egy műveltségi versenyre készült (ő is kitűnő tanuló, 4.-es korában nyert a megyében azon a matekversenyen, amin én most 2. lettem), de persze nem hiszem, hogy minden percben. Arra gondoltam, hogy nem akar találkozni, de aztán a suli utolsó napján találkoztunk. Viszont nem volt ott a megbeszélt időpontban, a kutyám meg megevett valamit, amit kihányt, de más baja nem lett, így tudtam várni. Fél óra késéssel megjött. Másnak ezt nem tűrtem volna el, de neki nem szóltam semmit. Nagyon jó volt újra találkozni, most ráadásul csak kettesben (+ a kutyák) voltunk. Mikor haza kellett mennem, alig tudtam elmenni, nem volt még ilyen érzésem. Késtem is, pedig rohantam utána hazafelé. Június hátra lévő részében is csak ő járt az eszemben, de nem sikerült találkozni. Minden nap, mindenhol rajta járt az eszem, hogy kéne csinálni, stb. Mindig azt vártam, hogy feljöjjön Facebookra és végre legalább ott beszéljünk, ha már nem találkkozunk. Bármit megtettem volna érte.
Évvégén is kitűnő voltam, 7 tárgyból (matek, fizika, kémia, biológia, földrajz, angol, irodalom) dicséretes, köztük irodalomból, amit a most nyugdíjba vonuló nagyon szigorú tanárnőtől igazi elismerés volt megkapni.
Folytatás: http://csb.ewk.hu/2011-2-felev