Az utolsó hét
A gólyatábort követő éjszakán sajnálatos dolog történt. Reggel, mikor felébredtem, még félálomban megláttam, hogy lesett a csapatzászlónk a polcról, utána megláttam, hogy magával rántotta az általános iskolámban 8 évig végzett munkámért járó díjat, egy fényképet és egy tunéziai szuvenírt. Erre egyből felkeltem. Sajnos a díjam eltört, ahogy lesett a polcról, ahogy a szuvenír is, és kiömlött belőle a homokos víz, rá a csapatzászlóra (ami egy A1-es papír), amit hétfőn vinnem kell az iskolába. A csapatzászló el is szakadt, vagy a díjam szilánkjaitól vagy a szuvenírjéitől. A legfurcsább a dologban az, hogy ez az ágymatól 1 méterre történt, de nem ébredtem fel rá, ahogy a másik szobában alvó anyum és élettársa sem. Ahogy ezt reggel megláttam, gyorsan eltüntettem a szilánkokat és a zászlót, hogy anyum nehogy meglássa. Viszont ez így nem maradhatott, a díjamat is sajnáltam, a zászlóval meg a 16 fős csapatnak tartozok elszámolással (meg egyébként se tett volna jót a népszerűségemnek főleg a lányok körében, ha tönkreteszem a csapatzászlót és nem tudjuk kirakni az osztályteremben), így amikor anyum elment dolgozni, nekiálltam a javításnak. A díjam szilánkjait összeragasztottam, ez elég jól sikerült, de azért nem olyan, mint új korában. Ezután a csapatzászlót megtisztítottam a homoktól és megszárítottam, majd hátulról szintén megragasztottam, elölről pedig tettem rá javítószalagot, így, aki nem tudja, hogy mi történt, és nem nézi meg a hátát, az észre sem veszi a javítást. Az összetört szuvenírt nem lehetett megjavítani, ki kellett dobni. A javítás után megvettem a tankönyveimet, találkoztam egyik fiú osztálytársammal és a kémia laborasszisztenssel, akihez mentünk gyakorolni az országos döntőre még az általános iskolai kémiatanárommal, mivel itt sokkal jobb a labor.
Másnap vissza kellett vinnem lejárt diákigazolványomat régi iskolámba (elég rossz volt olvasni a szöveget, hogy az intézményben a tanulói jogviszonyom megszűnt). A tanárok kis túlzással úgy fogadtak, mintha a király látogatott volna el az iskolába. Éppen az évnyitóra próbáltak, mikor megérkeztem. A volt technika- és fizikatanárom egyből jött köszönteni és kezet fogni, meg persze beszélgetni. Utána a tanáriba menet találkoztam alsós osztályfőnökömmel (szerintem az alsóban ő a legjobb tanár), ő is megállított, és beszélgettünk, kérte, hogy később is tartsuk a kapcsolatot. A tanáriban jött a kémiatanárnő (felsőben a legjobb tanár szerintem), megölelt, aztán elkezdtünk vele is beszélgetni, örült, hogy tetszik az új osztályom és mondta, hogy várja már az új kilencedikeseket az igazgató. Azt is mondta, hogy bármikor, ha van valami, írjak neki (megvan az e-mail címe) vagy menjek be az iskolába, ha van kedvem beülni egy-egy órára vagy akár dolgozatokat javítani (persze gondolom, ő is megnézné, hogy javítottam). Ehhez kedvem is lenne, kérdés, hogy időm lesz-e rá. Ezután megkaptam az igazolást, amit igazgatóhelyettesként pont a kémitanárom írt alá. Nagyon jó érzés, hogy így fogadtak a volt iskolám tanárai.
Sajnos leendő osztályommal már az iskoláig nem találkoztunk, de hát majd innentől naponta. Facebookon persze tartjuk a kapcsolatot, chatelünk, illetve C. N. létrehozott az osztálynak egy zárt csoportot. Itt is próbálok igen aktív lenni, hogy ne csak az a szerep ragadjon rám, mint az általános iskolában, ahol, ha osztálytársaimnak valamilyen kérdése volt (nem tudták a házit vagy a megoldását nem tudták, nem tudták mit kell tanulni, lesz-e felelés, dolgozat, vagy egyéb sulis kérdések) szinte minden alkalommal csakis hozzám fordultak, mind interneten keresztül, mind élőben, például a házi másolásánál. Én nem bánom, ha itt is lesz ilyen szerepem is, de azt nagyon bánnám, ha itt is csak ez lenne, egyébként meg senkit nem érdekelnék. Egyenlőre ez sikerül is, többek közt ezért is vállaltam be a vadász szerepét a gólyatáborban is. Ettől persze még válaszolok olyan kérdésekre, hogy például első nap milyen ruhában kell menni. Ennek kapcsán volt is egy vicces komment C. N. részéről (aki egyébként inkább poénkodós, és a legkevésbé sem kurválkodós csaj), aki a komment szerint pucéran fog menni. Gondolkodtam, hogy odaírjam-e, hogy jó ötlet, de aztán inkább nem tettem, pedig egyébként elég jó ötlet.
Még itt az iskola előtti utolsó napokban elmentem nagyszüleimhez, viszont apummal nem mentem el hegyet mászni, aki ezt sérelmezte is. Egyre durvább az ellentét közte és anyum közt. Nekem ebből már nagyon elegem van. Megy a vita a tartásdíjon (apum szerint a bíróság megállapította, hogy eddig többet fizetett a megítéltnél, ezért most többlete van, anyum szerint nem fizet, pedig kellene. Én úgy vagyok vele, hogy mivel 10 éve egyfolytában pereskednek, majd a bíróság eldönti ezt is, ha nem volt többletfizetése, akkor úgyis behajtják rajta, ha meg volt, akkor nem. Az mindenesetre figyelemreméltó, hogy anyum nem ment ezzel a bíróságra, viszont az is igaz, hogy attól, hogy apum eddig többet adott, most is adhatna a semminél többet, de nem én vagyok a bíró), illetve anyum sérelmezi, hogy apum keveset keres minket (ez igaz is). Ha meg keres, akkor azon háborog, hogy miért nem küldtem el, hogy majd akkor találkozunk, ha kifizette a tartásdíjat. Apum eközben felajánlotta újra, hogy költözzek hozzá. Emellett a következők szólnak: külön költözés tesómtól, aki állandóan piszkál, mindenen beidegesedik (engem az nem vígasztal, hogy ennek enyhe fogyatékossága az oka, ettől még nem lesz semmivel se kevesebb kár, ha tör-zúz, vagy hozzávágja a fejemhez a kanalat - a következő a kés lesz?), hosszú távon kevesebb vita a szüleim közt (ha később apum nem is fizetne tartást, akkor se szóljon anyum semmit, hiszen egyik gyereket ő tartaná el, másikat apum, így 50-50%). Apummal akár elkezdhetnék futni is, vele a csajokról is jobban lehet beszélni, nem tesz szemrehányásokat, ha nem tetszik neki a barátnőm és akkor se, ha anyumhoz megyek. Emellett apumnál van a kutyám, amit anyum nem engedett elhozni, miközben tesómét megengedte. A költözés hátrányai: rövid távon sokkal több vita (anyum úgy értelmezné, hogy választok kettejük közt és nem őt választom), anyum szinte biztos megbántódik, de akár nagyszüleim is. Kicsit messzebb van az iskola (bár apum is ugyanebben a városban lakik), illetve költözködni kell. Apum hétvégente nem volt szigorú az esti hazajárással, de tartok tőle, hogy ez hétköznaponként másképp lenne (anyum 9-ig engedett hétköznap, és ugyanúgy kitűnő maradtam, versenyeket nyertem). Emellett azt szoktam meg, hogy anyummal élek. A döntés a jövő zenéje, egy biztos, ha tesóm viselkedése ilyen nagy ütemben romlik tovább, költözök, mintahogy akkor is, ha anyum még egyszer azt mondja, hogy menjek el, ha nem tudom tesómat jobban kezelni. Persze ha elköltöznék, azt kizárólag tesómra fognám, hiszen nagyszüleim eddig is arra bátorítottak, hogy menjek el (ők a kollégiumot javasolták), mert tesóm viselkedése rohamosan romlik, tehát ezzel nagyrészt kivédeném az ő rosszallásukat. Majd elválik, mi lesz a jövő.
Facebookon megtaláltam egy csajt, akivel ötödikben együtt jártunk különangolra. Egész felsőtagozatban jártam angolórákra, ötödikben vele meg pár hónapig csatlakoztak mások is, hatodiktól sajnos egyedül, majd nyolcadikban újra 3 fős csoportban, de ez a csapat közel se volt olyan jó, mint az ötödikes. Akkor rendesen vártam a különórákat, hatodiktól már nem. Akkor csomót viccelődtünk órákon, tanulás közben az egészet végigröhögtük egymás poénjain (némelyikre máig emlékszem), utána egyhangúan teltek órák, főleg 2 évig, mikor egyedül voltam. Ezért is örültem, mikor most megláttam Facebookon, hiszen ötödikben ő poénkodott a legtöbbet. Viszont, ma, amikor ráírtam, a beszélgetésünk érdekesen alakult. Ő a nevemből semmire se emlékezett, megkérdezte, hogy mire is kéne emlékeznie. Mikor elmondtam, a válasza az volt, hogy ő németes, biztos összekeverem valakivel. Viszont, mikor elmondtam a nyelviskola nevét, meg a poénokat, akkor már beugrott neki valami. Viszont a kérdése, ami ezután következett, az enyhén szólva is kellemetlen volt. "Bocsi amúgy, de te dadogsz?" Ismerem azért annyira, hogy tudjam, hogy nem kellemetlenkedni akart, tehát válaszoltam a kérdésére. Elmondtam, hogy már nem dadogok. Ez egy kicsit túlzás, de már a több éves munkámnak (és a segítségnek) köszönhetően egyre jobban tudom irányítani, társaságban, beszélgetéskor most se vett észre senki semmit a gólyatáborban, pedig nem voltam csendes. Igazából szinte mindig tudom irányítani, ha érzem, hogy előjönne, más szót keresek, vagy máshogy fejezem ki magam és el is van intézve. Akkor van csak baj, ha megadott szöveget kell elmondani vagy felolvasni, hiszen ilyenkor hiába érzem, hogy például a következő szónál előjön, nem olvashatok mást, mint ami a papírra van írva vagy jelentéskor se mondhatom csak a hiányzó nevét (persze ketten vagyunk hetesek, majd megegyezek, hogy a másik jelentsen, inkább minden egyebet bevállalok), mintahogy kívűlről megtanult verseket sem költhetek át. Ezért aggódok egy kicsit az iskola miatt, de ha olyan jól fog menni, mint a különangol órákon ment az utóbbi évben, akkor nem lesz baj. Megfigyeltem magamon, hogy, ha olyanok előtt vagyok, akik nem tudnak róla (vagy régen találkoztunk és azt mondom, elmúlt), akkor sokkal jobban sikerül kiküszöbölni. A barátnőm, akivel jártam, egy év alatt se tudta meg, máig sem tudja. Ha így haladok, reményeim szerint hamarosan elmúlik. Megtanultam, csak hinni kell benne és tenni kell érte, ki kell beszélnie magából az embernek a dolgait, részben ezért írom ezt a blogot is. Lehet, hogy most volt csoporttársam nem hitte el, hogy tudok dadogás nélkül beszélni, de majd meglátja (nem mintha bármikor is élcelődött volna ezen). És hiszem, hogy még néhány hónap és elmúlik olvasásnál vagy betanult szövegnél is.
Holnaptól a "mélyen tisztelt" döntéshozóknak "köszönhetően", akik megemelték a tesiórák számát, szinte minden nap 7 óránk lesz, miközben látható, hogy egyszerűen nem fér be minden nap minden osztály a tornaterembe... (23 osztály van, és nulladik órával együtt 8 óra, tehát naponta 8 osztálynak van lehetőség tesiórát tartani a 23-ból). Én nem értem ezeket, tudják, hogy milyen kevés a tornaterem, akkor először nem a feltételeket kéne megteremteni és aztán kitalálni ekkora hülyeséget? Hiszen a 7 óra után otthon még 2-3-4 órát tanulni is kell, ez már akár 11 óra is lehet, azaz reggel nyolctól este hétig, nem sok ez egy kicsit? A kevés pihenés nem megy az eredményesség rovására? Az egyenruháról meg annyit, hogyha annyira jónak tartják, lehet viselni a Parlamentben.
Folytatás: http://csb.ewk.hu/az-uj-iskola