Lejáratás, szakítás után, döntő
A szakítás utáni reggel megírtam elnézést kérő levelemet N. G. anyjának is. Kutyasétáltatás közben dobtam be, azután, hogy autóját vezetve láttam is. Közel sem voltam olyan szomorú, mint F. L. miatt tavaly. Vagyis nem is miatta, hanem az én valószínűleg helyrehozhatatlan hibám miatt. Viszont most nem csak én hibáztam, most engem járattak le, így nem voltam annyira szomorú, viszont sajnáltam az elfecsérelt 5 hónapot. Legfőképp a megírt fenyegetőlevelet sajnáltam. Nagy hiba volt. Nem tudom, helyre tudom-e hozni, bár szerintem szép levelet írtam (a fogalmazásaim általában csillagos ötösek, volt, hogy még a tavalyi igen szigoró magyartanár is ezt a jegyet adta rá, tehát reményeim szerint N. G. anyjának is tetszeni fog). Chaten P. O. elkezdett könyörögni a kapcsolatunkért, ígérve, hogy ő megváltozik stb. Hányszor hallottam már ezt? Nagyon sokszor.
Mikor előző nap F. L.-t hívtam, N. R. vette fel a telefonját, mivel náluk hagyta (N. R. és N. G. ikrek, együtt laknak), ebből is látszik, hogy nem vesztek össze 2 napja, ha előző este is náluk volt (állítólag úgy összevesztek, hogy egymáshoz se szólnak). N. R. viszont nagyon kedves volt (másfél éve megírta, hogy utál és nem akar látni), megkérdezte, hogy haragszok-e még, mire mondtam, hogy egyáltalán nem. Délután, mikor másodjára hívtam F. L.-t, N. R. újra elkérte a telefont, akart valamit kérdezni, de végül nem kérdezte meg, csak másról beszéltünk. Ma bejelöltem Facebookon, délután visszaigazolt, és rámírt. Mondta, hogy nagyon szép levelet írtam az anyjának, és megbocsát ő is, ahogy N. G. is. Már csak F. L. hiányzott, viszont ő volt a legfontosabb. N. R.-t megkérdeztem, hogy utál-e még, azt válaszolta, hogy már egyáltalán nem. Másról is beszéltünk, pl. a szakításunkról P. O.-val, viszont hamar mennie kellett. N. G. még nem igazolta vissza az ismeretséget, de megírta, hogy már nem haragszik. F. L.-t megkérdeztem, hogy miért nem volt kedve találkozni, amire azt válaszolta, hogy azért, mert haragszik. Megírtam már eddig is neki, hogy mennyire sajnálom, de most újra, mire ő azt válaszolta, hogy előre kellett volna gondolkozni (ezt én is szoktam mondani). Sajnos teljesen igaza van, de az fontos, hogy engem is becsaptak, ami persze nem ok arra a fenyegetőlevélre, de enyhítő körülmény. Nagyon rossz lenne, ha emiatt végleg tönkremenne a barátságunk. De egy biztos: sose adom fel. Viszont itt is érvényes a mottó: "Gyakran az kap meg mindent, aki nem érdemel meg semmit".
P. O. direkt megvárta, hogy én is ebédeljek, viszont a levest más asztalnál ette (neki eggyel kevesebb órája volt). Aztán megint megpróbált felizgatni az állítólagos képekkel, és azzal, hogy kibékít F. L.-val (akivel miatta vesztünk össze). Fentebb látszik ennek a tervnek a sikertelensége. De hiába, ennek a kapcsolatnak vége, P. O. úgy se változik meg. Azt mondta, hogy majd akkor küldi, ha a számítógépét megjavítják, másnap onnan volt fent chaten, de nem küldte a képeket. Azt mondta, hogy M. E. feltöltötte Facebbokra őket. Hát nem töltött fel semmit. Ismét hazudott P. O. Rákérdeztem, azt mondta, telefonon voltak a képek, de kitörölte, mert azt mondtam, hogy úgy se akarok ártani velük N. G.-nak. Ez igaz, nem akarok ártani neki, de külön kértem, hogy küldje el a képeket, hogy bizonyíthassam velük legalább a részleges igazamat, és lássák, hogy bár árthatnék a képekkel, én mégsem teszem. Jót tett volna a megítélésemnek N. G.-nál és F. L.-nál is, valószínűleg F. L. is megbocsátott volna. Viszont ezek a képek nem léteznek, teljesen egyértelmű. Az viszont biztos, hogy addig nem fogom feladni, amíg F. L. is meg nem bocsát.
Másnap rákérdeztem a képekre, este kaptam hat képet. Teljesen ismeretlen alakok, egy-egy szál cigi, és egy cigit fogó kéz van rajtuk. A kéz állítólag N. G.-é, de ezt nem hiszem el, bizonyítani meg amúgy sem tudom. P. O. továbbra sem adta fel, többszört írt F. L.-nak ő is, hogy béküljünk ki, de nem járt sikerrel.
Másnap reggel elindultunk a matekverseny döntőjére. A közös buszra egyre többen szálltak fel, de az odaúton még elég visszahúzódó volt mindenki. Délben megérkeztünk (direkt nem írom le, hogy hová, mert ebből visszakereshető lenne a személyem), vártunk 2 órát, aztán sétáltunk, majd beültünk a megnyitóra és egy előadásra a színházba. Itt már elkezdtünk jobban dumálni mindenről. Itt bárkivel jól el lehetett beszélgetni, mindenki értelmes volt. Találkoztam egy tőlem 4 évvel fiatalabb lánnyal (K. E.), aki értelmesebb volt, mint némelyik osztálytársam, meg egy hetedikes fiúval, de ő csendesebb volt. Aznap korán lefeküdtünk, mert másnap verseny volt. A teszt nagyon nehéz volt, egy feladatra csak 3 perc jutott, így nem is készültem el vele, pedig ide az indulók legjobb 1 %-a jutott be. Csak 65 %-ot írtam, az átlagos 80-85-tel szemben (ennyit szoktam). Nem igazán örültem, de bíztam benne, hogy másnak is nehéz volt. Ebéd után fizikai kísérletek voltak, aztán előadás a matematikai diákolimpiáról. Vacsora után elmentünk a planetáriumba. Este még sokáig beszéltünk K. E.-rel, Cs. N-tel és egy másik versenyzővel. Éjfélkor feküdtünk le. Másnap volt a díjátadó. Én az első 20-ban akartam benne lenni (Magyarországról, Romániából, Ukrajnából és Szlovákiából kb. 6000-en indultak). 17. lettem. K. E. 42., Cs. N. 63. lett. Anyum, a barátja, papám, és tesóm is eljöttek a díjátadóra. Visszafelé is a közös busszal akartam menni, hogy még tudjunk dumálni K. E.-rel. Hiába, hogy 4. évvel kisebb, mégis lehet vele beszélgetni. Most hamarabb szálltam le, mert mentem a nagyszüleimhez. A döntő nagyon jó volt, az eredménnyel is elégedett vagyok, még ezzel a pár hibával is. Remélem, hogy jövőre is bejutok.
P. O. a döntő alatt is írogatott chaten, de annyit nem kérdezett meg, hogy hanyadik lettem... Egyre jobban idegesít. Senki se idegesít ennyire. E-mailt is írt F. L. nevében, aki (nem az e-mailben) az elnézést kérésemet "nyavalygásként" kezelve kért, hogy hagyjam békén. Az ál-e-mailben emiatt kért elnézést, bevallotta, hogy rossz paszban volt, amiért nem tetszik egy fiúnak. Írtam is neki Facebookon, hogy semmi baj, és nekem is nagyon rossz volt, mikor tavaly nem tetszettem egy lánynak (aki éppen ő volt, de ő ezt nem tudja), és majd talál valakit. Válaszul megkérdezte, hogy ittam-e, hiszen neki senki se tetszik most. Leírtam neki, hogy megint P. O. küldte a levelet, aki közben bevallotta, mert én rájöttem a szokásos helyesírási hibájából, ami szerepelt N. G. levelében is, amit szintén P. O. írt. Arra nem is reagáltam, hiszen N. G.-nak nem lett volna érdeke bevallani, hogy valóban találkozott P. O.-val, ahol valóban azt mondta, hogy le akar járatni F. L.-nál, és direkt nem vallotta be, hogy nekem rossz legyen, aminek nagyon örül, főként, hogy szakítottunk P. O.-val. Ha ezt ő írta volna, a levelet megmutathattam volna F. L.-nak, ezzel bizonyítva igazamat, és kibékülhettünk volna, vele pedig összeveszett volna. Ha bevallja, hogy P. O. sem hazudott, akkor vele is újra járhatnánk, ami, ha rosszat akarna nekem, neki nem igazán tetszene. Tehát ez az ő érdekeivel teljesen szemben állt volna. Szembesítettem ezzel P. O.-t, aki bevallota tettét. Viszont még ezek után is újra akarja kezdeni a kapcsolatunkat és találkozni akar. Azt állítja, hogy beszélt az iskola gyermekvédelemmel foglalkozó tanárával, aki teljesen megváltoztatta őt, amit be akar mutatni holnap. Mikor mondom, hogy nem találkozunk, akkor P. O. mondja, hogy szomorú lesz a tanárnő, ha megtudja, hogy értelmetlen volt a munkája. Telefonon akarta felhívni. Később belementem a találkozóba, ha megadja a tanárnő számát, és megkérdezhetem, hogy tud-e egyáltalán valamiről. Erre megadott egy 8 számjegyból álló számot... Aztán szóltam, hogy ez így nem megy, és megadta az igazi számát, ezt ellenőriztem is a tudakozóban.
Folytatás: http://csb.ewk.hu/a-helyrehozhatatlan-hibak