Fogszabályzó levétele és egy új elhatározás
Egyik nap a biológiaórán az osztályfőnök két hírrel kezdett: elmondta, hogy az iskola pár hónapja engem jelölt egy olyan címre, amelyet minden évben egy diák kap meg a tanulmányi versenyeken elért eredményeiért a várostól. Ezt mindig a város önkormányzata ítéli oda. Amint megtudtam, hogy jelöltek, egyből azt is megtudtam, hogy el is nyertem a címet, a díjátadó az október 23-i városi ünnepségen lesz és valamilyen pénzdíj is jár ezzel a címmel.
Az egyik osztálytársammal folytatódtak a bajok: még mindig nem ismeri be, hogy nem fizetett be két havi osztálypénzt, pedig már belebonyolódott a hazugságaiba. Az osztályfőnökhöz fordultunk a problémával.
Egy másik osztálytársam, C. N. megkért, hogy menjek fel hozzájuk hétvégén, és segítsek neki elmagyarázni a kémiát. Eléggé megörültem, reméltem, hogy működni fog köztünk a kémia. Ahogy felértünk hozzájuk, egyből a lényegre tért. Bementünk kettesben a szobájába, letelepedtünk az ágyra, és ezután egyből levette a...
...polcról a kémiafüzetet és a példatárat, és keresett egy elektrokémiai példát. Hát mit ne mondjak, valami másféle kémiát szívesebben el tudtam volna képzelni, és itt most nem arra célzok, hogy szívesebben titráltam volna... Na de gondoltam, lehetséges, hogy a kellemeset összeköti a hasznossal. Rosszul gondoltam. és ahogy végeztünk egy óra után a számításokkal, abban a pillanatban felállt, és kikísért az előszobába. Megköszönte a segítséget, aztán elmentem. Pont az orrom előtt ment el a busz.
Pénteken felutaztam Budapestre a Kutatók éjszakájára önkéntesnek. Az MTA-n ellenőriztem a regisztráltak névsorát néhány tábori társammal együtt. Jó volt velük újra találkozni és a akadémiai előadások, kísérletek is nagyon érdekesek voltak. Az önkéntes munkáért pedig még ingyenkaja is járt. 1-re értem haza.
P. O.-val közben ismét összevesztünk, bár nem egy durva eset. A következő összeveszésünk egy fokkal durvább volt. Ekkor már sajnos annyira felidegesített, hogy mérgemben letiltottam, ami persze csak olaj volt a tűzre. Másnap feloldottam, de ennek ellenére még több napig nem beszéltünk. Vártam, hogy inkább ő írjon, mert ismerem, és ha ilyen esetben én írok, akkor el leszek küldve a francba. Aztán 4 nap után csak ráírtam és számításaimnak megfelelően el lettem küldve először a francba, de aztán nem sokkal később kibékültünk (így szokott ez lenni). Kiderült, hogy az elkövetkezendő szombaton kettesben lehetnénk, nem lesz otthon senki. Megbeszéltük, hogy találkozunk és voltak "enyhe" célzások is bizonyos dolgokra.
Még a következő bekezdésben leírt hétvége előtt levették a fogszabályzómat, aminek nagyon örültem, és úgy érzem, hogy nagyobb önbizalmam is lett ettől - már ami a külsőmet illeti. Elhatároztam, hogy szerzek egy új csajt, lehetőleg olyat, aki mind belsőre, mind külsőre tetszeni fog, nem csak afféle pótlék lesz, mint P. O. az első szakításunk óta. (Elhatároztam már ezt párszor, eddig nem lett semmi belőle - remélem, most másképp lesz. P. O. pedig szerintem hasonló pótlékként tekinthetett rám, hiszen amikor úgy érezte, hogy másnál is lehet esélye, akkor ő sem foglalkozott velem.)
Megvolt az idei első matekos hétvége is, ahova két új (kilencedikes) csaj is csatlakozott. A vonaton nem sikerült megtalálnunk egymást (én előtte nem láttam egyik csajt se, nem tudtam, hogy néznek ki, de úgy volt, hogy a váróban megvárjuk egymást. A vonat indulása előtt 2 perccel még senki sem volt ott, így felszálltam, végigmentem az egész vonaton két egymás mellett ülő 15 éves csajt keresve, de nem volt olyan utas, akikre ez illett volna. Az átszálláskor is figyeltem, hogy kik szállnak át velem együtt, de akkor sem jártam eredménnyel. Később kiderült, hogy egyikük lekéste a vonatot, így hiába volt minden igyekezetm). A kollégiumban aztán megtaláltuk egymást kicsivel (1 nappal, mert ugye nem tudtam, hogy néznek ki) később. Egyik este levittem a szobájukba egy füzetet, amiből egy 3 órás beszélgetés lett. Elég jól sikerült, az egyik csaj ráadásul jól is néz ki (első benyomásra illik rá, amit az előzőekben írtam). Az a baj, hogy az iskolában azóta se láttam.
A kémiaszakkörre továbbra is járok. Most már viszont nem én vagyok ott a legfiatalabb, hanem jött egy tizedikes csaj. Nem csak okos, hanem jól is néz ki, és pasija sincs. Elhatároztam, hogy megpróbálok hozzá közelebb kerülni, bár persze egy szakkör majdnem olyan mint egy tanóra, sőt kevesebb emberre jut egy tanár, így intenzívebben foglalkozik velünk. A legutóbbi szakkörön viszont egy félórás megbeszélésre el kellett ugrania, és odaültetett a csaj mellé, hogy segítsek neki (hogy ezt azért tette, mert feltűnt neki, hogy néztem és jót akar - volt egy olyan kérdése mostanában, hogy van-e barátnőm, és amikor mondtam, hogy nincs, elég pozitívan mondta, hogy majd lesz, tehát akár észre is vehette a dolgot - vagy pedig egyszerűen úgy gondolja, hogy én vagyok a szakkörön a legokosabb vagy a legjobban magyarázó, azt csak ő tudja). Így már egész sokat tudtunk beszélni, ráadásul a tanár se volt ott - sajnos még 2 fiú és egy csaj ott ült velünk szemben. A hétvégén felköszöntöttem szülinapjára is, és azt tervezem, hogy elhívom valahova. A Facebookon találtam egy versenykiírást egy kémia csapatversenyről: 3 induló kell (kár, hogy nem 2), akik közül legalább egy csajnak és legalább egynek 9. vagy 10. osztályosnak kell lennie, ami pont illik rá. Még kéne mellé szerezni egy tizenkettedikes csajt (legyen nagyobb, nehogy nekem kelljen magyaráznom neki is, és ne legyen pasi, nehogy ő is ráhajtson a csajra), aki nem sok vizet zavarna, és akkor indulhatna a "csoportos felkészülés". Ez azért lenne nagyon jó, mert egy moziba való elhívással ellentétben rögtön számtalan lehetőséget hordozna magában, ráadásul kettesben "készülnénk" egy zárt szobában, és beindulhatna a kémia... Na persze ez csak egy plusz (ha sikerül, akkor elég nagy plusz) a normális randi mellé - persze ez mind csak terv egyelőre.
A valóság ugyanekkor az volt, hogy P. O.-val volt megbeszélve randi két nappal későbbre (persze a kettő nem zárja ki egymást. Rájöttem, hogy eddig annyira tisztességes voltam, hogy az már sok volt. Gondolok itt pl. a tavalyi esetre, amikor csak azért szakítottam meg minden kapcsolatot P. O.-val, mert tisztességtelennek találtam volna F. L.-val szemben, hogy amennyiben esetleg összejövünk - ennek esélye körülbelül 1/k volt - akkor előtte nem sokkal még P. O.-val élvezkedtem volna). P. O. viszont hasmenésre hivatkozva lemondta a találkozót. Gyakran szokott különféle betegségekre hivatkozni, ha valamit le akar mondani vagy csak simán sajnáltatni akarja magát. De persze az is lehetséges, hogy most éppen igazat mondott, ezt soha sem fogom megtudni valószínűleg. Én azzal búcsúztam tőle, hogy jobb, ha hagyjuk az egész dolgot kettőnk közt. Ennek két oka is volt: az egyik K. J. (róla írtam az előzőekben), a másik pedig az, hogy kb 1 hónapja vártuk a lehetőséget a kettes találkozóra, erre lemondja egy hasmenésre való hivatkozással - ez nem éppen arra utal, hogy komolyan gondolja. Az pedig már többször eszembejutott mostanában, hogy lehetséges, hogy szórakozik csak velem, bár ez nem érdekelt, mert nem volt igazán központi téma a mindennapjaimban, csak a "pótcsaj" szerepét töltötte (volna) be. Úgy tűnik, hogy én is nála a pótpasiét, ugyanis az általa lemondott tali után egyelőre egyszer sem írt, pedig szerintem az lenne a normális, ha az ember akar találkozni, de le kell mondania valamiért, hogy a következő találkozót, vagy az új időpontot ő kezdeményezi.
Az egyik osztálytársammal és a testvérével a hétvégén újra teljesítettük a 20 km-es teljesítménytúrát a Bükkben.
Csütörtökön a délutáni tanítás miatt délelőtt volt a kémiaszakkör. Igen szerencsés módon kettesben voltunk K. J.-val, és több óráig még a tanár sem volt ott, csak a feladat volt kiadva. Ez kihagyhatatlan lehetőséget adott végre egy kötetlen beszélgetésre, amit aztán a Facebookon is folytattunk. Úgy tűnt, hogy beszélni is van kedve, hiszen nem 1-2 szavas tőmondatokban válaszolt, sőt néha kérdezett is (bár én többet kérdeztem érezhetően). Már a kettesben eltöltött szakkörön gondolkoztam, hogy elhívjam-e valahová, de erre talán nem egy kémiaszakkör a legjobb alkalom (bár kétségkívül különleges, nem sok csajt hívtak kémiaszakkörön randira). Viszont utólag belegondolva, sokkal jobb sem lesz, hiszen az iskolában mindig a barátnőivel van, a szakkörön kívül nem tudunk kettesben beszélni, egy ilyen meghívásban pedig benne van a visszautasítás esélye, ami annál kellemetlenebb, minél több ember előtt történik. A facebookos meghívásnál pedig talán még a szakköri is jobb, bár legalább Facebookon kevésbé látszik, hogy mennyire izgulok, ahogy az esetleges csalódottságom is kevésbé látszik (bár az örömöm is). A csapatversenyre viszont benevezünk közösen.
Közben a vezetési gyakorlattal is egyre jobban haladok, bár az oktató szerint lehetne gyorsabban is haladni. Viszont azok után, amilyen történeteket hallottam a kezdőkről, szerintem nem vagyok gyengébb az átlagnál.