Az említett sikert is veszélyeztető bonyodalmak
Ahogy az előző fejezetben írtam, másnapra is megbeszéltük a kutyasétáltatást a N.-ikrekkel fél négyre. Amikor hazaértem, ezt mondtam apumnak is, hogy másnap jönnék, megkérdeztem, van-e órája, mondta, hogy nincsen és otthon lesz. Azért ilyen fontos ez, mert már több éve nincsen a házhoz saját kulcsom. Akkor azért vette el, mert összevesztünk, viszont már közel 3 éve teljesen kijövünk, megyek is hozzá mindig, de nem akar új kulcsot adni. Azt mondja, attól fél, hogy anyum lemásoltatja és bemegy a házba, viszont ez szerintem teljesen alaptalan, 3 éve sem történt semmi hasonló. Egyébként elég lenne nekem egy távirányító is a kertkapuhoz, hogy a kutyát el tudjam vinni, a házba úgy se akarok bemenni. De ő ezt se akarja, ehelyett "rendszert szeretne vinni a kutyasétáltatások rendjébe". Ez viszont neki se jó, hiszen nem mindig azonos időpontban van otthon, nekem se jó, mert nem mindig ugyanakkor, ugyanolyan hosszú sétára mennék. Arról nem is beszélve, hogy nyáron 5 órával később sötétedik, mint télen, így télen nem jó a nyári időpont, ahogy hétvégén se a hétköznapi, mivel másképp járnak a buszok. A legnagyobb gond viszont az, hogy a tanévben változóak a szakkörök időpontjai, és F. L.-ék se mindig ugyanakkor érnek rá. Kutya nélkül pedig nem lehet kutyát sétáltatni sem együtt.
A helyzet hasonló a tavalyihoz: ismét jól állnék, de valaki megint bele akar rondítani, most P. O. helyett apum. Egyszerűen szánalmas ez a félelme, főleg, hogy azt is megtehetném, hogy mindig a kulcscsomómon lesz a távirányító vagy a házkulcs, vagy pedig elzárom itthon a ládámba, aminek a kulcsa mindig a kulcscsomómon van, az pedig mindig velem. De apumnak ez se jó, mert szerinte majd éjszaka vagy fogalmam sincs, mikor anyum lecsap rá és elviszi lemásoltatni.
Ha nem kapok kulcsot, és csak "rendszeres időpontokban" vihetem majd sétáltatni a kutyámat, akkor sajnos ismét visszasüllyedhetünk abba az állapotba, ami már 3 éve tart... De persze apum azt akarja, hogy költözzek hozzá... Na de mégis hogyan, ha egy kertkulcsot se képes ideadni, nemhogy a házét?
Elhatároztam, hogy megpróbálom a lehetetlent: kiharcolni a megegyezést anyum és apum között. Eldöntöttem, hogy külön-külön mindkettejükkel beszélek arról, hogy abbahagynák-e a pereskedést, ha a másik az általa indított összes pert visszavonná vagy kiegyeznének, és ha mindketten igent mondanak, akkor szembesítem ezzel mindkettőjüket. Először apummal kezdtem, aki egyből "belendült" és 10 percig beszélt, de végül azt mondta, megegyezne peren kívül (egyes feltételekkel persze). Másnap anyumat is megkérdeztem, aki viszont azt mondta, fél, hogy apum nem tartja majd be, ezért csak a bíróság előtt hajlandó megegyezni, hiszen közös megegyezés ellen 2 évig nem indítható újabb per. Így viszont a próbálkozásom kudarcba fulladt.
A családban is egyre nagyobb a gond. Apum ismét hazavitte tesómat a hétvégén, akit anyumék se nagyon tudnak hova tenni, ha el akarnak menni bárhova (tesóm enyhén értelmi fogyatékos) a párjával, csak nagyszüleimhez, de ők se bírják vele sokáig, mivel folyamatosan beszólogat, ingerel mindenkit a környezetében. Én is ezért nem vagyok hajlandó nyaralni menni vele, hiszen ott össze vagyunk zárva 24 órában, amit nem lehet kibírni, még félre se tudok néha vonulni. Ráadásul emellett még itt van a 10 éve tartó pereskedés is.
A kulcs miatt próbáltam apumnak mindenképp örömet okozni. Belementem mégis a nyaralásba tesómmal együtt is. (Viszont hétvégén azt mondta, elszökik, ha apum magával viszi a hegyekbe, az élettársának pedig beszólt, aki emiatt teljesen kiborult, így apum hazavitte és azt mondta, nem viszi nyaralni sem, tehát végső soron megúsztam a dolgot.) Kifogásolta, hogy nem beszélek neki jó néhány dologról, ezért próbáltam még nyitottabb lenni vele. Megkért, hogy írjak egy nyilatkozatot is az egyik perre, amiben leírom az igazságot, ezt is megtettem.
Mindez végül eredményre is vezetett: megkaptam a kertkapuhoz a távirányítót, így BÁRMIKOR tudok menni kutyát sétáltatni és találkozni F. L.-ékkal.
Meghívott egy fogadásra a Pedagógiai Intézet a versenyeredményeim miatt, ahol a megtiszteltetés mellett felháborodva észleltem, hogy nálam és a többi versenyzőnél is bizonyos rangos versenyeket is kihagynak, ezzel csökkentve a dicsőségüket, míg más versenyzőknél azt hagyják ki, milyen kategóriában indultak, ezzel növelve a dicsőségüket (a városban van egy középiskola, ahol van szakközépiskolai osztály is és gimnáziumi is, viszont szinte minden diákjuk a gyengébb szakközépiskolai kategóriában indul, ahol így jóval gyengébb teljesítménnyel érnek el előkelőbb helyezéseket, mintha gimnáziumi kategóriában indulnának, miközben esélytelenné teszik a valódi szakközépiskolákból induló versenyzőket...).
Ugyanezen a napon volt az évzáró is, ahol átvehettem kitűnő bizonyítványomat és az érte járó könyvjutalmat.
A vakáció első hetében 3 napig egyedül voltam itthon, F. L. elment a nagymamájához, a N.-ikrek pedig nyaralni. P. O.-val találkoztunk, ahogy J. B.-vel (ő egri) és B. D.-vel (ő sem egyezik meg azonos monogramú párjával, akiről decemberben írtam) is. J. B.-ből teljesen kiábrándultam (olyan szinten cigizik, hogy arra már nincs szó...) azok után, hogy a chaten milyen normálisnak tűnt, viszont B. D., akivel még sosem beszéltem, elég rendesnek tűnt.
P. O. újabb hisztijére hivatkozva fel akarok függeszteni vele mindennemű kapcsolatot, természetesen a valódi ok persze N. G. és F. L. Ez szerencsére sikerült is szerintem, mivel ő maga letiltott.
Nagyszüleimnél is voltam, ahol (Facebookon keresztül) megbeszéltem F. L.-val (Ő KEZDEMÉNYEZTE, EZ TÖBB, MINT 3 ÉVE PÉLDA NÉLKÜLI), hogy elmegyünk együtt kutyát sétáltatni vasárnap. Viszont a találkozó előtt egy órával még zivatar volt, miközben én egyfolytában a radarképet lestem az interneten... Tartottam tőle, hogy nem tudunk elmenni, viszont fél órával a találkozó előtt elállt az eső, így elindultam apumhoz, 55-re fel is értem F. L.-hez. Ám ekkor jött a meglepetés: F. L. nem volt otthon. Így felhívtam, és mondta, hogy mindjárt hazaér. Ekkor elkezdett cseperegni az eső, így ismét megijedtem, hogy eső lesz, viszont negyed óra múlva megérkezett F. L., aki hozta az unokatestvérét is. Közel 2 óráig sétaltattuk a kutyákat, amíg be nem sötétedett. Ismét jót beszélgettünk, reményeim szerint lesz még ilyen séta (vagy más) és folytatás.
Elmentem abba a kémiatáborba, amit még a kémiaverseny legjobb méréséért járó különdíjaként nyertem. Nagyon sok volt a szakmai program, szabadidő alig volt, ennek ellenére jól éreztem magam, sok emberrel összebarátkoztam, viszont az a gond, hogy mindegyikőjük minimum 100 km-re lakik tőlem, így nem tudunk találkozni egyhamar, majd talán a jövő évi táborban vagy valamelyik kémiaversenyen. A táborról írt részletes cikkem meg fog jelenni egy folyóiratban is. Említettem, hogy ezen a héten lett volna a matektábor is (az 2 nappal hamarabb kezdődött és 1 nappal tovább tartott volna), amire sajnáltam, hogy nem mentem. Azonban van egy furcsa tény: ha arra elmegyek, 2-vel kevesebbszer találkozok F. L.-ékkal és az unokatestvérével pedig egyáltalán nem találkozok. Még érdekesebb ez úgy, ha hozzávesszük a matekverseny döntőjét, ahova nem kerültem be, de az időpontjában 1 év után először ismét találkoztunk F. L.-val. Érdekes, hogy már 3 alkalommal vmilyen lemondott vagy elkerült matekhoz fűződő program időpontjában találkozunk F. L.-val. Természetesen ez csak véletlen lehet, nem hiszek a természetfeletti erők jelzéseiben.
Az egyik találkozóról már írtam, a másikról még nem. Ez tegnap volt, amikor is elmentünk túrázni a kutyákkal F. L., a N.-ikrek és én. F. L. unokatestvére nem jött, ahogy G. M. se, pedig őt hívtam, de másnapos volt. A túra ismét nagyon jól sikerült. Lassan elhiszem, hogy 3 év alatt sikerült helyrehoznom, amit elrontottam (vagy P. O. bekavart...).
Közben kiderült, hogy a múltkori találkozó alkalmával P. O.-nál maradt a pólóm, amit a huszonéves testvére meg is talált a szennyesben (P. O. persze elrakhatta volna, hogy visszaadja, de nem tette...), így kiderült, hogy együtt voltunk. Emiatt P. O. a múlt heti tiltása után kénytelen volt feloldani két okból: az egyik, hogy visszaadja a pólómat, míg a másik, ami számára fontosabb, hogy egyeztesse velem, hogy testvérének ugyanazt hazudjuk és ne bukjon le. Elkezdtünk beszélgetni, miután feloldott, bár az elején még haragos volt, amiért megbántottam. Később megbékélt, és pénteken a pólómat is visszahozza, így találkozni is fogunk.
Ma elmentem kutyát sétáltatni és szerencsét próbáltam, hátha velem tart F. L. (nem volt megbeszélve, csak becsengettem, mert mindig a házuk előtt megyek el). Így is lett, sőt megbeszéltük másnapra is a találkozót. Ahogy találkoztunk az azt követő 2 napon is, tehát egymás után 4-szer (az elmúlt 3 évben, míg nem sikerült kibékülni, összesen ennyiszer találkoztunk, és ebben benne van egy március végi találkozó is). Ki lehet jelenteni, hogy a címben említett siker kiteljesedett, az azt veszélyeztető bonyodalmak pedig egytől egyig megoldódtak. A barátságunk és a csapat újra együtt van, akár csak a régi szép időkben. Jó így hátradőlni és érezni, hogy végre eredmény koronázta a sok szenvedést és küzdelmet.
Nem tudom, elégszer leírni és kifejezni, hogy mennyire örülök ennek, bár még most is tartok tőle, hogy valami történni fog, de ha más nem kavar be, akkor csak rajtam múlik, és így reményeim szerint nem lehet gond. G. M. az idők folyamán lemorzsolódott sajnálatos módon a csapatról (ráadásul K. D. és néhány részeges srác társaságát keresi velünk szemben...), míg én "visszatétő vendég" vagyok, bár jobban tetszik nekem a "tag", vagy a "barát" kifejezés. Új tag viszonyt F. L. unokatestvére, akit nem tudom, hogy fogok tudni a későbbiekben emlegetni, hiszen neki is F. L. a monogrammja. Ezen változások eredményeképp viszont csak én maradtam fiú a 3-4 lány mellett (nem tudom, F. L. unokatestvére mennyire lesz gyakori erre felé).
Folytatás: http://csb.ewk.hu/tanulasi-zavar-es-szocialis-fobia