Szülők közti vita, Facebook-feltörés
P. O.-nak volt bőr a pofáján megírni nekem, miután elküldtem neki az előző írásban olvasható 3. levelemet, hogy hétvégén találkozni fog unokatesómmal. Én figyelmeztettem, hogy akadjon le a rokonaimról, és rólam is, ne rágalmazzon, ne állítson rólam hazugságokat, ellenkező esetben kirakok Facebookra egy-két dolgot, ami nem fog neki tetszeni. Egyébként ez a találkozás unokatesómmal azért is figyelemreméltó, mert ő vádolt azzal, hogy csak kihasználom, hogy a barátnőihez férkőzzek, most pedig ő fog találkozni unokatesómmal, sajnos az én régebbi segítségemnek is köszönhetően, amikor is 3-asban találkoztunk volna, de én mégse tudtam elmenni, mert elhúzódott a beiratkozás. Én ajánlottam neki egy alkut, hogy leszáll a rokonaimról, a barátaimról és rólam, tehát nem rágalmaz, nem hazudozik stb és ez esetben én is megtartom magamnak a szégyenteljes dolgait (az más tészta, hogy a barátnőjét figyelmeztettem). Ő ebbe bele is egyezett, most mégis tőle nem meglepő módon felrúgja a megállapodást. Ez esetben kénytelen leszek megtenni a megfelelő lépéseket. Egyébként Facebookon még írogatott pár órát, de annyira felidegesítettem, hogy letiltott, így nem kellett megvárnom a két napot, hogy újra letilthassam.
Megszereztem első jegyemet a középiskolában, egy ötöst nyelvtanból. Egyelőre megfelelő módon alakul minden C. N.-val, egyre többet beszélünk, viszont egyelőre többet Facebookon, mint az iskolában, mert akkor ő is a barátnőivel van, mintahogy én is a barátaimmal. Kiderült, hogy az ő szülei is elváltak, viszont amikor erről kérdeztem, annak nem örült, pedig én csak annyit kérdeztem, hogy van-e új férje az anyjának, miközben ő azt is megkérdezte, hogy az enyémek min pereskednek, és én röviden válaszoltam is. Mikor felhoztam, hogy ő is kérdezett a válásról, akkor persze egyből bocsánatot kért, nem mintha ezt akartam volna, de megbeszéltük utána, hogy nem kérdezem erről, ha rossz neki erről beszélni. Elmondtam, hogy régebben nekem is rossz volt, és olyannak most se szívesen beszélek róla, akinek együtt élnek a szülei, mert az nem tudja, milyen ez.
Azt viszont egyre rosszabb látni, hogy más mennyivel sikeresebb, többek közt ott van osztálytársam, közel olyan jól tanul, mint én, viszont ő emellett jól is sportol és barátnője is van, míg nekem a tanuláson kívül nem sok mindenben van sikerem (P. O.-t sem sorolom a sikerek közé). Itt vannak az elvált és folyamatosan veszekedő szülők, az enyhén fogyatékos tesóm is. Azt még annyira nem is rossz látni, hogy versenyszerűen sportol, de azt látni, hogy másnak van barátnője, annál rosszabb, mert meg lehet nézni az eddigi "sikersorozatot": M. F. - nem tetszettem neki, N. R. - nem tetszettem neki, F. L. - nem tetszettem neki, ez volt mind közül a legrosszabb, P. O. - összejöttünk, aztán jól megszívatott, V. I. - nem tetszek neki, C. N. - valószínűleg nem tetszek neki. Mindegyiküknél tehettem akármit, még a leghalványabb esély sem jött össze (talán kivétel F. L.-nál az a 2 rövid találkozó), csak P. O.-nál, akinél most utólag látom, jobban jártam volna, ha nem tetszek neki sem. Ki lehet jelenteni: a normális lányoknak nem jövök be, tehetek én bármit. És hiába hangoztatják, hogy csak a belső számít, nem az a lényeg, mit mondanak, hanem az, hogy mit cselekszenek, az pedig nem ezt mutatja. Ez van. Lehet, hogy ez is lesz. A remény hal meg utoljára, hogy nem ez lesz. A remény viszont tavaly F. L.-nál is 4 hónapnyi küszködés után meghalt. Ezek tények. Gyakran az kap meg mindent, aki nem érdemel meg semmit. És gyakran az nem kap meg semmit, aki azért megérdemelne valamit (ha nem is mindent).
Az osztályban valamilyen házibuliról volt szó, C. N. pedig azt mondta, elmegy, de ez egy emberen múlik, hogy lesz-e kedve elvinni. És ez az ember nyilván nem én vagyok, ez nem is kérdés, tehát úgy tűnik, itt a "sikersorozat" újabb mintapéldája. Persze reménykedni lehet, hogy csak viccelt.
Anyumék elutaztak, péntekig nagyszüleinkkel vagyunk. A hétvége a bírósági döntés szerint apás, anyumnak mégsem tetszik, hogy elmegyek. Arra, hogy ezt a nemtetszését valamennyire lecsökkentsem, kitaláltam, hogy eldöntöm, hogy nem megyek, aztán összeveszek tesómmal és azt mondom, hogy én vele ugyan nem megyek azok után nagyszüleimhez, ahol egész nap együtt lennénk (sőt még éjszaka is...), így aztán csak apum marad. Ez a terv sikerült is, persze ettől még nem tetszett anyumnak, csak azért annyira mégse háborgott (bár így se volt semmi). Szerdán papám jött, ki is mentem elé a buszhoz, majd, mikor hazaértünk, azt hitte, hogy a buszon hagyta a szemüvegét, ezért írtunk a volánnak és elindultunk újat venni. Út közben eszébe jutott, hogy hová is rakta... Ő viszont egyáltalán nem háborgott amiatt, hogy apumhoz megyek (saját bevallásuk szerint nekik is jobb egy gyerekkel egyszerre). Másnap mamám jött, kimentem elé is a buszhoz, aztán mikor már a busz is érkezett, felhív, hogy csak fél óra múlva jön... Hazamentem, bemérgesedtem, nem mentem vissza.
Egyik este P. O. Facebookon elnézést kért. Persze én ettől nem bízok benne, ezt ő is tudja. Most állítólag egy másik fiú tetszik neki, végre leakadt rólam (vagy csak azért mondja, mert nem akarja mutatni, hogy én tetszek neki).
K. D. számomra ismeretlen okokból letörölt az ismerősei közül és tegnap az utcán sem köszönt vissza (bár lehet, hogy nem vett észre, de ezt kétlem). P. O. szerint K. B.-vel barátkozik, ez is lehet az oka a viselkedésének, de igazából az előző összeveszésünk után nem is várok mást tőle.
Pénteken sajnálatos dolog történt. Az iskolában informatikaórán volt 2-3 szabad percünk, én beléptem a Facebook-profilomba. Tisztán emlékszem, hogy nem pipáltam be, hogy bejelentkezve maradok és a jelszó megőrzését is elvetettem, majd a böngészőt is bezártam, tehát kiléptem a profilomból. Ennek ellenére egy "nagyon kedves" diáktársam 3 órával később belépett (valószínűleg billentyűzetfigyelőt telepíthetett a gépre) és persze elkezdett számomra megalázó dolgokat közzétenni és üzengetni (kezdőlapra: "nektek van faszotok? Mert nekem csak a helye van meg." C. N.-nak: "basznám a segged", egy fiú osztálytársamnak: "bekapom a hegyit"). Mikor ezt észrevettem, persze egyből töröltem a bejegyzést, és megváltoztattam a jelszavam. C. N. a levélre annyit válaszolt, hogy ő erre inkább nem mond semmit, mert nem biztos benne, hogy én írtam. A másik osztálytársam nem olvasta a levelet. C. N.-nak utána aztán minden kétséget kizáróan tudtam bizonyítani, hogy nem én írtam azt az üzenetet, hiszen abban az időpontban, amikor az elment, én éppen vele együtt voltam angolórán, az üzenet pedig nem telefonról, hanem gépről ment (az angolteremben egy gép sincs, tehát nem küldhettem). Az, hogy pont C. N.-nak küldte ezt a levelet az a valaki, csak a szerencsétlenségemnek köszönhető, hiszen a feltörő nem tudhatta, hogy nekem bejön C. N., valószínűleg találomra választott egy lányt azok közül, akikkel beszéltem az elmúlt napokban. Az szintén a szerencsétlenség magas foka, hogy pont én ültem ahhoz a géphez, amelyikre billentyűzetfigyelő volt telepítve... Miután láttam, hogy az üzenet hány órakor ment el, megnéztem az e-naplóban, hogy akkor éppen melyik osztály volt az informatikateremben. Innen már csak ki kell derítenem, hogy abból az osztályból ki ül a helyemen. Utána pedig kezdhetem is a megtorlást.
Hétvégén tehát nagy küzdelmek árán elmentem apumhoz. Az anyum-apum közti vita csitulni látszik, hiszen apum azt mondja, kifizette az ehavi tartásdíjat, mert lejárt a túlfizetése (anyum szerint nem volt túlfizetése). Nagyszüleim tesómmal nagyon összevesztek, azt mondják, többször nem vállalják, hogy menjen hozzájuk anyum nélkül.
P. O. bocsánatkérése rövid életű volt, hiszen ma megláttam, hogy Facebookon továbbra is a rokonaimnak kommentelget. Mikor kérdőre vontam, a válasza az volt, hogy nem érti mi bajom, már 2 napja (!) nem is beszélt unokatesómmal. Ekkor derült ki, hogy megszegte körül-belül 5 napos ígéretét (vajon hanyadik is ez?), miszerint nem írkál tovább a rokonaimnak. Ezután mondtam neki, hogy letiltom, de sajnos megelőzött. A héten ennek ellenére szándékosan akkor járt enni a kajáldába, amikor én (neki szinte mindig kevesebb órája van). Hétfőn rá se hederítettem, de a barátnőjével, K. D.-val beszéltem, aki elkezdett magyarázkodni, hogy miért törölt az ismerősei közül. Kedden K. D. odahívott az asztalukhoz, úgyhogy odaültem. P. O. mondta, hogy ő nem zavar, el is megy, mondtam erre, hogy nagyon jó ötlet, de sajnos maradt, aztán kicsit veszekedtünk. Mint kiderült, K. D.-val rajtam poénkodtak, mikor nem hallottam. Szerdán csak P. O. volt, ismét másik asztalhoz ültem, mire megkérdezte, hogy leülhet-e. Megengedtem neki, azzal a feltétellel, hogy másik asztalhoz ül. Ezután elhagyta a kajáldát, úgyhogy végre jó étvággyal tudtam enni.
Szerdán olvasás-felmérés volt, tartottam tőle, hogy előjön a dadogásom, de nem így lett (gyorsan elhadartam a szöveget). Már csak a hetességet kell majd túlélni valahogy.
Az osztály továbbra is nagyon jó, jól megvagyunk, a tanárok is aránylag jók, bár matekból napi órás házik vannak. C. N. újra megbetegedett, barátnőjétől hiába kérte a házit, aztán nálam is próbálkozott és 15 perc után meg is kapta. Nem mertem felajánlani, hogy átviszem a füzeteket másolásra, nehogy túlzott nyomulásnak vegye.
Apum átutalta az ehavi tartásdíjat, ezzel a vita kicsit csöndesedett.
Folytatás: http://csb.ewk.hu/furcsa-ebedek