A szakítás
Sajnos lehet, hogy mégis M. E.-nek lesz igaza: kezdődtek a bajok Sz. A.-tal.
Feljött a dugás témája is (ezzel még nem kezdődtek a bajok) elég hamar, tehát lehet, hogy ebben is neki lesz igaza. Viszont a baj a következő: alig akar találkozni, egy héten keresztül mindenféle ürügyekkel bújt ki a találkozó alól: vasárnap előbb azért nem akart találkozni, mert akkor korábbi busszal kellene visszajönni a kollégiumba, aminek 10 perccel hosszabb a menetideje. Azt is mondta, hogy a korábbi busszal is csak 6-7 között érne be, így csak 1 óránk lett volna, a Volán hivatalos menetrendje viszont 17:15-öt jelölt meg érkezési időpontnak. Miután rájött, hogy ez az ürügy nem vált be, kitalálta, hogy tesójával kell menni az óvodába segíteni (persze, vasárnap este kell mindezt, nem ám hétköznap. Emellett mi van azzal, akinek nincs testvére? No komment.). Hétfőn ilyen-olyan kollégiumi dolgai voltak, kedden én utaztam Budapestre, így nem kellett semmilyen ürügyet kitalálnia. Szerdán a matek témazáró miatt nem ért rá (témazárót legalább 1 héttel korábban bejelentenek a tanárok, de sebaj, felajánlottam, hogy ha már így állunk, akkor talizzunk, és majd segítek neki. Ebbe nem ment bele.). Csütörtökön már úgy tűnt, hogy sikerül a találkozó, de aztán a kettőt háromnak hallotta (mert olyan hasonlóan hangzik a két szó, nagyon "sok" betű egyezik, meg lehet érteni), és nem jött kettőkor, én meg az előző napok miatt nem hívtam fel, hanem húztam el a francba. Pénteken újra ilyen-olyan kolis elfoglaltságok voltak (pedig az általa elküldött kollégiumi órarendje ezeket nem tartalmazza), majd pedig este az osztálytársaival ment moziba (mióta összejöttünk, már 2-szer volt az osztályával moziba, velem oda se ér rá elmenni). Szombaton már inkább meg se kérdeztem a talit, pedig az utolsó óra után még több mint 3 órája lett volna a busz indulásáig, de már leszartam az egészet, és ő sem kérdezte meg. Itt úgy döntöttem, hogy a szakítás a legjobb megoldás, de aztán apám lebeszélt róla, ezért még a téli szünetet megvárom, hátha jobbra fordul a helyzet. A következő héten végre sikerült találkozni, és ekkor, karácsony előtt 8 nappal, ideadta az ajándékomat, ami egy sál volt. Lehet, hogy nem is akar találkozni a téli szünetben se, azért adta ide ilyen hamar az ajándékot?
Újra találkoztunk fél év után P. O.-val is, akivel beszélgettünk egy órát (más nem történt). Beismertem neki is (magamban már rég beláttam), hogy a két évig tartó se veled, se nélküled kapcsolat nagy szemétség volt tőlem, aminek csúcsa a nyáron történt dolog.
K. E.-rel is találkoztunk újra, segítséget kért a fizikában (igen, egy barát segítséget kér és találkozni akar, a csajom hasonló esetben lemondja a találkozót). Ezután karácsony előtt egy kis sütivel köszönte meg a segítségemet.
A suliban hosszú betegség után visszatért a kémiatanár. Nagy munkába fogtunk, így történt meg az is, hogy kémiafakt után tesióra helyett inkább beültünk a kémiaszertárba kémiázni. Ugyanebben az órában egy kilencedikes csaj is jött a tanárnőhöz kémiadogát írni, így hárman voltunk a szertárban. Kis idő (becsengetés után 10 perccel) után a tanárnak el kellett mennie, és meglepő dolog történt: otthagyott kettőnket a csajjal: ő írta velem szemben a dolgozatát, én elvileg csináltam az OKTV-t. Közben oda-odanéztem a dolgozatára: alig tudott valamit. Jól is nézett ki, meg is sajnáltam, tanár se volt bent, így a dolog vége az lett, hogy szinte az egész dolgozatát én diktáltam le. Ezen szerintem még ő is meglepődött, elég félénk csajnak tűnt.
Sz. A. a téli szünet első napján beigazolta a sejtésemet: elmondta, hogy leghamarabb karácsony után ér csak rá talizni, addig se én ne menjek, sem ő nem jön. Pár nap múlva elmondta, hogy könnyebb lenne nekünk külön, és élhetnénk tovább a régi életünket. Ezzel én befejezettnek tekintettem a kapcsolatunkat, visszaírtam, hogy "Jó." és töröltem a kapcsolati státuszt Facebookon (ezt az üzenetet ott váltottuk). Ő 40 perccel később visszakozni kezdett, hogy nem úgy gondolta, én viszont már örültem, hogy nem nekem kellett megtenni, és mondtam, hogy vége a kapcsolatnak. 2-3 alkalommal még rámírt, de mostanra szerintem belátta, hogy esélytelen a folytatás.
A karácsonyt a családdal töltöttük, jól éreztük magunkat. Én szinte mindenkinek könyvet vettem karácsonyra, kapni pedig a könyvek mellett villanyborotvát, pénzt, fürdőköpenyt, papámtól egy agancsot, és parfümöket kaptam (ha nem felejtettem ki semmit).
Jól jött a karácsonyi pénz, mert mostanában kicsit sokat költöttem, hiszen a jogosítvány szerzése is félig ebből a pénzből megy Anyum fizeti az egyik felét, apum pedig nem ad pénzt azzal az indokkal, hogy anyum a gyerektartás miatt pereskedett vele, és most fizeti a szerinte megemelt díjat, és abból szerinte tellne a jogosítványra is (nem tudom, mennyit fizet, mert erről anyum és ő mást mondanak). Így ezzel a helyzettel nem tudok mást tenni, minthogy fizetek én a megspórolt pénzemből. Így történt az is, hogy amikor apum mondta, hogy nagyszüleimnek nincs ötlete, hogy mit vegyenek nekem, és odaadták a pénzt, kitaláltam, hogy azt mondom, hogy veszek belőle egy bakancsot, és megtartom a pénzt. Anyum vett nekem egy bakancsot, azt mondhattam volna, hogy azt a karácsonyi pénzből vettem. Azonban tesóm bekavart, elmondta, hogy nem vettem meg a bakancsot, így változtatni kellett a tervemen: azt mondtam, hogy anyum vett bakancsot, így felesleges még egy bakancs (ez igaz is), viszont a számítógépbe akarok venni egy új alkatrészt (ezt a verziót nem tudják ellenőrizni), viszont ez az ötlet apumnak nem tetszett, a pénzt vissza kellett adnom. Szerencsére ez karácsony előtt pár nappal történt, így már nem volt idejük jobbat kitalálni, megkaptam ajándékba a pénzt, ahogy eredetileg is akartam.
P. O. elkezdett velem bunkó módon flegmázni még az eddiginél is magasabb szinten (néha már az eddigi is a határt súrolta), aminek eredményeképpen kitöröltem az ismerőseim közül, és itt befejezettnek tekintettem a barátságnak nevezett valamit. Aztán karácsonykor írt és boldog karácsonyt kívánt, de nem telt el sok idő, újra átment flegmába, amit szóvá is tettem. Erre ő úgy válaszolt, hogy ő ilyen lett, ha nem tetszik, nem kell vele beszélnem. Mivel nem tetszett, azóta sem beszélünk.
Karácsony után ráírtam Facebookon arra a csajra, akinek segítettem a kémiaszertárban (még karácsony előtt bejelöltem, egyből visszaigazolt). Így a szakítás után egy héttel el tudtam volna vele képzelni pár randit és utána akár többet is. Sokat gondolkodtam, hogy milyen szöveggel írjak rá: csak próbáljak meg beszélgetni különböző dolgokról, vagy egyből kérdezzem meg, hogy akar-e velem ismerkedni. Végül az utóbbi mellett döntöttem, hiszen amúgy is egyből leesik neki, hogy nem véletlenül kerestem meg, és ha nem kérdezek rá konkrétan, akkor a kapott nagy segítség (a segítségemmel 1-es helyett 5-ösre írta a dolgozatot, és kémiából egy félévben 3 vagy 4 jegyünk szokott lenni, így a segítségem legalább 1 jeggyel - 4 jegy esetén - felhúzta az átlagát, azaz valószínűleg a segítségem miatt egy jeggyel jobbat kap félévkor) miatt nem lett volna valószínű, hogy megmondja, hogy nem akar velem ismerkedni vagy beszélni, valószínűleg ezt csak akkor tudhattam volna meg, ha pár hét múlva elhívom randizni, akkor viszont nagyobb pofáraesés lett volna. Persze benne van az is a pakliban, hogy most nemet mondana, de ha jól eldumálgatunk, akkor ez megváltozik. Ezt viszont esélytelennek gondoltam, hiszen nem valószínű, hogy ha ekkora segítség után még esélyt sem ad, akkor egy kis beszélgetés után nem csak hogy egy halvány esélyt adna, hanem több is lenne. Ha csak egy nagyon kis dolgot is lát bennem, azt egy ekkora segítség után már kell, hogy lássa, ha viszont ettől nem lát, akkor egy sima dumálgatástól még így se fog. Így tehát végezetül úgy döntöttem, hogy elég volt az izgalmakból, és azzal a kérdéssel indítom a beszélgetésünket, hogy akar-e velem ismerkedni (természetesen ment mellé egy kis körítés, hogy szimpatikus, stb). A kérdésemre először nem válaszolt (kihasználta, hogy azt is kérdeztem, hogy emlékszik-e még rám, és inkább erre válaszolt), ekkor azt sejtettem, hogy nem akar velem ismerkedni, csak a segítségem miatt kellemetlen neki megmondani, és nem akar megbántani. Viszont úgy voltam vele, hogy amíg nem mondja ki, addig próbálok beszélgetni, aztán ha nagyon fellép a F. L.-effektus (rövid, tőmondatos válaszok az én kérdéseimre, semmi kérdezés, maximum néha visszakérdez), akkor hagyom. Sokat nem kellett várnom, mert pár üzenet múlva választ adott a kérdésemre: nem akar velem ismerkedni. Ezután még kellemes ünnepeket kívántunk, és elköszöntünk.
Nem hiszem, hogy csak kéretni akarná magát, mert akkor a nemleges válasz helyett legalább egy "talán" vagy egy "nem tudom" kijött volna belőle. Inkább azt láttam, hogy kellemetlen volt neki a helyzet, mert sem ismerkedni nem akart velem, sem pedig megbántani, vagy esetleg attól tart, hogy a visszautasítás után, ha a tanár megkérdez (valószínűleg meg fog, hiszen egy 2-3-as csaj írt hirtelen szinte hibátlan dogát pont akkor, amikor a tanár helyett csak én "felügyeltem"), én elmondom, hogy nem magától írta a dolgozatot, és így ugorhat a félévi jobb jegy. Tarthat tőle, hogy úgy fogom gondolni, hogy kihasznált, és ezért semmissé akarom tenni a segítségemet. Én viszont nem gondolom így, egy nagyon egyszerű ok miatt: nem ő kérte először, hogy segítsek, hanem magamtól kérdeztem meg, hogy mit nem tud, és kell-e neki segítség. Sőt, a válaszok többségét magamtól diktáltam le, bár volt több is, amit ő kérdezett meg, de ezt csak azután tette, hogy már felajánlottam a segítséget. A helyében én is ugyanezt tettem volna, ha ott ülök a dolgozat felett, amit nem tudok, és egy olyan csaj ajánlja fel a segítséget, aki amúgy nem jön be. Magamtól segítettem, nem használt ki. Egyébként meg ha egy fiú szerencsétlenkedik ott, annak is segítettem volna (bár aligha ajánlottam volna fel magamtól, de ha megkérdez, válaszoltam volna). Ráadásul ha elmondanám, hogy nem magától írta, akkor én lennék a gonosz, terjedhetne a rosszindulatú pletyka (például: a kémiaszertárban próbálok csajozni úgy, hogy lediktálom a dolgozatot, így akarok felszedni valakit, aztán ha visszautasít, bosszúból elrontom a kémiajegyét, mert csak érdekből segítettem), így viszont csak jókat tud rólam mondani a csaj is. Viszont attól tartok, hogy ő attól félve, hogy én beköpöm, megelőz, és mindent bevall a tanárnak, így viszont én is rosszul jönnék ki a dologból.
Sajnos Sz. K.-val sem mennek jól a dolgok, egyszerűen nem értem őt. Valamiért nem akar találkozni, Facebookon is utoljára októberben írt, azóta mindig én írok, viszont többször is hangsúlyozza, hogy milyen jó, hogy beszélünk, nem is tudja, hogy mi lenne, ha nem ismerkedtünk volna meg, stb. Most már rákérdeztem erre a dologra, de csak össze-vissza érthetetlen beszédet kaptam, választ nem. Nyár végén volt már hasonló (kicsit durvább is), akkor eldöntöttem, hogy többet én nem keresem, ha ő sem keres. Akkor másfél hónapot kellett erre várnom. Most megint elhatároztam ugyanezt. Megjegyzem, hogy ezt akkor határozom el, amikor már a végét járja a kapcsolatunk valakivel, és kevesen vannak, akik megkeresnek ezután, ő októberben megtette, ezért sem tudom mire vélni, hogy találkozni miért nem akar.